A szenvedély a legfontosabb!!! Ez az élet minden területén érvényes, a munkában, a magánéletben, a szerelemben, a barátságban, a gyermeknevelésben, de még a főzésben is.

Dr. Csoma Zsanett harmadik gyermeke, Zsigmond korábban érkezett a vártnál. Édesanyja, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikájának gyermekbőrgyógyásza, az egyetem docense ekkor fordult a koraszülöttséghez kapcsolódó speciális bőrproblémák megoldása, sőt kutatása felé. Ma már ennek a területnek is nemzetközileg elismert szakembere, a Korábban Érkeztem Alapítvány kuratóriumának elnöke. Elkötelezett a tanítás mellett is: leendő orvosokat és gyógyszerészeket tanít. Három gyermeket nevelnek férjével, ma már Zsigmond is 13 éves.

Hol dolgozol? Változott-e a munkád, életed a díjátadó óta?

Ugyanott dolgozom a Szegedi Tudomány Egyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikáján, a gyermekbőrgyógyászati részleg, valamint az általános felnőtt fekvőbeteg osztály vezetőjeként. 2014-ben az egyetem habilitált tagja lettem, egyetemi docensi minőségben dolgozom, és sokkal többet, mint korábban. Az utóbbi egy-másfél évben valamennyi egészségügyi dolgozóhoz hasonlóan igen nagy többlet munkateher ért engem is, december óta a megyei oltóközpont egyik vezetőjeként próbáltam szerepet vállalni a korona vírus elleni küzdelemben

Mit szól a családod ehhez a feszített tempóhoz?

A napi 20 órás munkarend nem csak nekem, hanem a családom számára is megterhelő. A férjemen gyakran látom, hogy mennyire aggódik értem a rengeteg munka miatt. Titkon azért remélem, hogy hamarosan visszatér az életünk a régi mederbe. De azt is látom, hogy egyik feladat szüli a másikat.

 

Bemutatod a családodat?

26 éve élek boldog házasságban, három gyermekem van. A gyerekek sokat nőttek az Aranyanyu díj óta, lányom 18 éves, a középső fiam 16, a legkisebb 12 éves, és egy éve egy csodálatos törpetacskó boldog anyukája is vagyok. A lányom kéttannyelvű gimnáziumba jár, öt nyelven beszél, maximum pontos előre hozott érettségit tett le angol nyelvből, most éppen a negyedik nemzetközi nyelvvizsgájára készül. Svájcban, Lausanne-ban szeretne egyetemre járni, nagyon tudatosan építi a karrierjét, a jogi, diplomáciai vonal érdekli.  Egyébként igazi nyelvzseni. Hozzám hasonlóan igazi megszállott a tanulás kapcsán. Én is nagyon maximalista voltam már az általános iskolában is, a nyarakat végigtanultam, átismételtem az előző évi tananyagot és a gyakran előre is tanultam. Ez a menet a gimnáziumban és az egyetemen is folytatódott, plusz tankönyveket tanultam meg, az egyetlen elfogadható jegy az ötös, a kitűnőség volt.  Nagyon magas és szigorú elvárásokat támasztottam magammal szemben, de szerencsére a gyerekeim irányában sokkal elfogadóbb vagyok. Ez az én utam volt, ők pedig járják a sajátjukat. Mai szemmel nézve nagyon fiatalon férjhez mentem, onnantól kezdve a házimunka, a rendszeres főzés is része lett természetesen a mindennapoknak. A középső fiam gimnazista, a kicsi még általános iskolás, élik a fiúk, a kamaszok kényelmes életét.  Édesanyám családjában szinte mindenki orvos volt, édesapám vonalán inkább a jogi pálya dominált, az még a jövő titka, hogy a fiúk milyen pályát választanak.  Az életem legnagyobb ajándéka a férjem. Hihetetlenül művelt, intelligens, nincs olyan téma, amiről ne tudnánk mélyen beszélgetni. Rendkívül toleráns és támogató, nélküle biztosan nem tudtam volna felmutatni a rengeteg szakmai, kutatási eredményt. Hiszen igaz a mondás: „minden sikeres nő mögött áll egy fantasztikus férfi”. Nagyon elfogadó ember, aki minden nehéz pillanatban a családja mellett áll, de a hétköznapokban is igyekszik minden terhet levenni a vállamról. Tudja, hogy számomra mit jelent a hivatásom, és mellette igazán volt és van lehetőségem kibontakozni.

A jelölés időszakára hogyan gondolsz vissza?

Fantasztikus időszak volt, mind a mai napig rengeteg pozitív visszajelzést kapok az Aranyanyu díj miatt. A családom, a barátaim, a kollégáim és a betegeim is nagyon büszkék voltak rám. Abban az időben hihetetlen mennyiségű munkát végeztem, és emellett igazi nagy tragédia volt édesanyám elvesztése, ezért nem tudtam sajnos becsatlakozni az Aranyanyu-csapat napi munkájába, tevékenységébe. Ugyanakkor elég volt ránézni a szobrocskára: ez mindig szívet melengető érzés számomra. A jelölés elsődlegesen a koraszülött gyógyításban végzett munkámhoz kapcsolódott. A második gyermekemmel való terhesség is igen nehéz volt, hiszen a 28. héten beindult a szülés, de szerencsére végül szigorú ágynyugalom mellett sikerült „bent” tartani Misikét a 35. hétig. Zsigmonddal már nem voltam ilyen szerencsés, a 27. terhességi héten elfolyt a magzatvizem, 6 nappal később pedig megszületett. Három kemény, embert próbáló hónap következett a koraszülött intenzív osztályon, de az azt követő egy év is nagyon-nagyon nehéz volt. A munkába való visszatérést követően határoztam el, hogy orvosként, bőrgyógyászként megpróbálok bekapcsolódni a koraszülött ellátásba, rendszeres viziteket vezettünk be a koraszülött intenzív osztályon, és kollégáimmal sok kis csöppség bőrproblémáját próbáltuk meg orvosolni a világon talán az elsők között. Igyekeztünk új szemléletet vinni a parányi emberkék bőrápolásába.

A jelölés és a díj azért is volt jelentős esemény számomra, mert ennek hatására láthatóvá vált a munkánk (természetesen nem csak az én munkám, hanem a rengeteg, a koraszülött ellátásban dolgozó kolléga tevékenyége is). Számtalan segítő szakma van, ahol nincsen munkaidő, ezen szakmák képviselői óriási elhivatottsággal látják el feladataikat: ők az igazi példaképek. Az Aranyanyu díj követendő példákat, sorsokat mutatott be, olyan embereket, akiket csodálni, tisztelni lehet, elhivatottságuk, szorgalmuk követendő példa mindenki számára. A pandémia előtti időszakban nagyon sokat utaztam, utaztunk, rengeteg külföldi tudományos kongresszuson tartottam előadást. A családom, a gyermekeim gyakran elkísértek ezekre az utakra, próbáltam és próbálom kihasználni ezeket az éveket, amikor még együtt lehetünk. Természtesen óriási munka felkészülni egy-egy nagy előadásra, amit adott esetben több száz, vagy ezer ember előtt tartasz; az igazi kikapcsolódás akkor indulhat, ha az előadást megtartottam. A világjárvány óta ezek a konferenciák a virtuális térbe kerültek át, de reméljük, hamarosan ez is változni fog.  

Ki, vagy kik a példaképeid?

Természetesen vannak példaképeim, de nem csak egy-egy személyt lehet csodálni, hanem akár egy-egy tulajdonságot is. Nagyon nagyra tartom és kisgyermek korom óta csodálom a nővéremet, aki szerintem a világ egyik legokosabb, legműveltebb embere. Legyen szó jogról, orvoslásról, politikáról, irodalomról vagy képzőművészetről, mindenhez hozzá tud szólni, nagyon széles látókörű ember. Nagy példaképem a férjem, aki fantasztikus, művelt, nagyon jó ember. Felnézek az intézetvezető professzoromra is, akihez való felnövés elérhetetlen feladat, mind szakmailag, mind emberileg.

Milyen tulajdonság kell a te hivatásodhoz?

Óriási szorgalom, elhivatottság és tudásvágy, türelem szükséges, kiemelten fontos, hogy valóban érdekeljen bennünket az, hogy mi történik a másik emberrel, a beteggel. A munkám és a magánéletem során is nagyon zavar, ha nem figyelünk oda egymásra.  Maximálisan próbálok odafigyelni a pácienseimre, meghallgatom őket, gyakran nem „csak” az adott betegségüket, hanem egyéb, személyes problémáikat is szívesen elmesélik. Számomra meghatározó az, hogy klasszikus segítő szakmában dolgozhatok. Természetesen nagyon fontos arra is odafigyelni, hogy ne égjen ki az ember idő előtt.

Ha volna utódod mit mondanál? Mi az, ami nélkül nem lehet csinálni ezt a munkát?

A szenvedély a legfontosabb!!! Ez az élet minden területén érvényes, a munkában, a magánéletben, a szerelemben, a barátságban, a gyermeknevelésben, de még a főzésben is. A végletes érzelmekre is szükség van, érezni kell, hogy élünk!

Nagyon sok mindent csinálsz. A feladatok megtalálnak, vagy te keresed őket?

Fiatalabb koromban folyamatosan kerestem a kihívásokat és a feladatokat. Ez ma is így van, de mára elmondhatom, hogy sokfajta munka meg is talál. Legfontosabb a betegek gyógyítása, az orvosi hivatásom, emellett nagyon sokat tanítok és a kutatás is fontos része az életemnek: másodszor nyertem el a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutató Ösztöndíját. Fél éve a korona vírus elleni védőoltások szervezésében és kivitelezésében is próbálok igen aktívan részt venni. Nehezen tudok feladatokat elengedni, átadni, ezen biztosan kell egy kicsit javítani a jövőben.

Vannak sikereid, pozitív visszajelzéseid. Mégis mi jelentené a valódi elismerést?

Alapvetően siker- és teljesítmény-orientált ember vagyok. A betegek visszajelzése, szeretete, gyógyulása a legfontosabb visszajelzés. Nagyon jó érzéssel tölt el egy-egy jól sikerült egyetemi, tantermi, vagy kongresszusi előadás is, de az is, ha a családnak, vagy a baráti társaságnak finomat főzhetek. Nagy célkitűzésem még az MTA nagydoktori fokozat megszerzése, a dolgozatom fő része már elkészült.  

Mi táplálja, honnan ered ez a hatalmas tenni vágyás? Mi inspirál erre?

Nagyon büszke vagyok családi gyökereimre, arra, hogy Kőrösi Csoma leszármazott vagyok. Életem egyik legmeghatározóbb alakja édesapám, aki sajnos már nincsen közöttünk. A II. világháború kitörése előtt nem sokkal született, néhány hónapos korában szülei elhagyták, az állami menhelyre került. Egy nagyon becsületes, rendes, már nem annyira fiatal özvegyasszony magához vette több gyermekkel együtt. Nagy szegénységben éltek, de apukám hihetetlen bizonyítás- és tudásvágyának köszönhetően bekerült a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumba, ahol a legjobb tanulók között volt, országos tanulmányi versenyt is nyert.  Kitört az 1956-os forradalom és szabadságharc, a forradalmi eseményekben édesapám jelentős szerepet vállalt. Ezért azonban hamarosan nagy árat fizetett: kitiltották az egyetemről, rendőri felügyelet alatt állt, rengeteg fizikai bántalmazásban volt része. Évekkel később segédmunkásként dolgozott, emellett elvégezte a jogi egyetemet, ott is kiemelkedett az óriási tudása.  Sok-sok év telt el, mire rehabilitálták, 2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje állami kitüntetést.  Apám hihetetlenül küzdelmes élete, ereje, ahogyan súlyos betegségeit leküzdötte, mind-mind belém vésődtek, és a részemmé váltak. Az ő elvesztése hatalmas fájdalom, hiszen ő valóban a részem volt és az a mai napig is. Többnyire ketten bejártuk vele a fél világot. Azt hiszem, én az ő vonala vagyok, őt követem. A szüleim részéről nem voltak irányomban igazi nagy elvárások, hiszen látták, hogy mekkora energiákat fektetek bele a munkába, a tanulásba.

Mire számítasz? Mire készülsz? Milyen terveid vannak?

Nagyon szeretném, ha sikerülne legyőzni a korona vírus járványt, a pandémia óriási változásokat hozott valamennyiünk életében. Különösen nagy teher hárult az egészségügyi dolgozókra. Azt hiszem a regenerálódás sem lesz egyszerű. Jó lenne, ha visszakaphatnánk a régi életünket, tudnánk folytatni a korábbi, jól kidolgozott betegellátási munkát. A PhD hallgatóm végzése, és a nagydoktori cím megszerzése is nagyon fontos feladatok számomra a közeljövőben. Készül a saját szakácskönyvem, rengeteg finom, egyedi recepttel, sok-sok gyönyörű képpel, és vicces-könnyes családi-baráti történettel. Nagyon szeretnék több, minőségi időt tölteni a családommal, a gyermekeimmel, hiszen a két nagyobbik már hamarosan kirepül. Idén nyáron szeretnénk egy kicsit kipihenni az elmúlt egy év fáradalmait, több utazást tervezünk, Ausztriába, és egy hosszabb körutat Olaszországba. A nagylányom idén lesz 18 éves, ennek kapcsán is nagy-nagy meglepetést szervezünk neki.