“Annyira fontos lenne, hogy szakmán belülről is kapjon elismerést a szakmánkbeli”

Vass Gabi szülésznő, úgy tud beszélni, mesélni egy- egy szülésről, hogy az ember lányának, de tán fiának is- menten megjön a kedve hozzá… Gabinak a szülő nő kísérése az élete: öt saját lányának adott életet, utána tette le voksát imádott hivatása mellett és tart is ki mellette minden nehézség és kihívás ellenére. Mert abból akad bőven: Gabi igazi úttörő, több kórházban dolgozott, de ma már csak otthonszüléseket vezet. Mélyen hisz a - szülő- nők erejében, elméjük- testük természet adta bölcsességében és a támogatásban, amelyet ő és kollégái tudnak nyújtani. Közelében lenni öröm és megnyugvás, olyan optimizmus és életigenlés árad belőle, hogy abból jut mindenkinek, akár szül épp, akár nem.

Hol dolgozol most? Változott a munkád, munkaköröd a díj átvétele óta?

Akkor, 2012-ben egy budapesti kórházban dolgoztam2014-ben változott nagyot a szakmai életem, amikor csatlakoztam egy intézeten kívüli szüléseket kísérő bábapraxishoz, s vele párhuzamosan vállaltam olyan kismamák szülésének kísérését is - egy magánkórház keretei között,- akik kórházban, de a természet rendje szerint szerették volna világrahozni gyermeküket. 2020 óta már csak intézeten kívüli, azaz otthonszüléseket kísérek bábatársaimmal együtt. Ma, mondhatni, hogy extrém módon megnőtt az érdeklődők, jelentkezők száma a Covid miatt is és az egészségügyi törvény változása miatt is.

Hogyan emlékszel a jelölés időszakára? Hogyan reagált a környezeted?

A családom, a barátaink nagyon örültek, azt hiszem, mondhatom, hogy büszkék voltak rá, hogy többen is jelöltek. A kórházban sajnos ezt nem éreztem egy picit sem. Amikor ott volt a stáb forgatni, kérdezték, hogy lenne-e egy kolléganő, akivel beszélhetnek, de ezt nem vállalta senki sem. Ez elég rosszul esett, és kínosan éreztem magam, hogy sürgették a stábot is, akik sajnos érezték is ezt.  Talán kis irigység volt, nem tudom. A kismamák, a családok felől viszont nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, ami építő, erőt adó volt.

A díjátadóra milyen érzésekkel gondolsz?

Magát a díjátadót nagyon szerettem, élveztem, utána minden évben nagyon vártam a jelölteket, s mindegyik díjátadón ott voltam. Ez nekem ajándék volt, mint ahogy az Aranyanyus találkozók is. Az önbizalmamat növelte a díj, mert szakmán belül nem divat a pozitív visszajelzés, inkább az ellenkezője.  A díj jó visszajelzés volt nekem. A családom elismerése is fontos volt, bár a gyerekeim még kicsik voltak. Most valamelyik nap előkerültek a fényképek és nézegettük, olyan jó volt felidézni a díjátadót! Láttam most is, hogy büszkék. Az élményt sajnos beárnyékolja az a veszteség, hogy lezárult ez a program.

Az Aranyanyu díj számomra egy fantasztikus közösségről szól. Olyan nőkről, akik úgy, hogy soha nem találkoztak egymással, úgy hogy még soha nem beszéltek egymással, mégis mint réges-régi ismerősök kapcsolódtak egymáshoz.

Rengeteg nő dolgozik úgy, hogy nem kap semmi elismerést, pozitív visszajelzést! Nekik egy csoda volt ez a díj!

Erre mondok egy közelmúltban történt példát. Otthonszülésnél le kell jelenteni pl. a védőnőnek hogy a kismama intézeten kívüli szülést tervez. Kaptam egy védőnőtől egy levelet, hogy neki még nem volt ilyen esete, ezért ő ennek nagyon utánanézett, és csak tisztázni akarja, hogy jól értelmezi-e az ő kötelességeit. A levélből nagyon látszott, hogy időt szánt rá és lelkiismeretesen végigolvasta az ide vonatkozó kormányrendeletet. Hirtelen annyira megörültem, hogy van ilyen, hogy nem élből reagált megijedve a feladattól amilyennel még soha nem találkozott, hanem utána nézett. Legszívesebben megöleltem volna! Azonnal felhívtam, hogy jelezzem neki, milyen jó, hogy így reagált. Elmondtam neki, hogy mennyire örültem stb. és erre ő elsírta magát, hogy az ő munkáját még soha kolléga pozitívan nem értékelte. Belegondoltam, hogy miről beszélünk? Egy pozitív visszajelzést nem kapott a szakmában lévőktől! Annyira fontos lenne, hogy szakmán belülről mindenki kapjon elismerést!

Mi a jelentősége- a saját meglátásod szerint!- a hivatásodnak, szerinted, milyen tulajdonságok kellenek hozzá, mit sorolnál fel az utódodnak? Te konkrétan mit adnál tovább?

Pl. amiről az előbb is meséltem, hogy nagyon fontos tulajdonság kellene, hogy legyen, hogy egymásnak több pozitív visszajelzést adjunk, becsüljük egymás munkáját, személyét egyaránt. Erre nagyon nagy szükség lenne, hogy ne csak a rosszat, hanem a jót is jelezzük. De ez csak az egyik a sok útravaló közül. Legalább ilyen fontos a szülő nő fontosságának elismerése, az ő tisztelete. Van egy fülöp-szigeteki szobrocska, ami egy szülő nőt ábrázol, akit ketten támogatnak, a vajúdó nő rájuk támaszkodik. Az arányok nem valódiak, de nagyon beszédesek! A szülőnő a legnagyobb alak, a két támasztó segítője sokkal kisebb, a baba, ahogy születik arányosan kicsi, és a nő előtt térdel a bába, aki szinte olyan kicsi, mint a baba. Vagyis a szülésnél a főszereplő az anya, aki szül. Ha valaki ezt a szakmát műveli, ezt nem szabad szem elől tévesztenie! Ezt az alázatot kell képviselni! Azt, hogy ajándék az, hogy ott lehetünk, hogy meghívnak, beengednek minket, jelen lehetünk életük egyik legfontosabb eseményénél.

Mi lenne elismerése a szakmádnak?

Szükség lenne erkölcsi és anyagi megbecsülésre! Igen, sajnos ide kell sorolni az anyagi megbecsülést is, mert kell lennie egy biztos alapnak, hogy pl. ne kelljen aggódni megélhetési problémákon. Ha ez nincs, ez nagyon meg tudja nehezíteni a hétköznapokat.

Aztán az egész szakmának „jót tenne”, ha a WHO ajánlásai alapján, s nem szokásjogok alapján működne. Ha egyformán anya és bababarát módon gondolkoznának, dolgoznának mindenütt, és nemcsak egy-egy orvos vagy szülésznő tekintetében lenne ez így.  Most ebbe az irányba van elmozdulás, nagyon bízom benne, hogy egységes, működőképes protokollok mentén lehet majd dolgozni.

Most azt látom, hogy két véglet van: otthonszülés és kórházi szülés. Nincs más alternatíva, pedig szükség lenne születésházakra, és bába-szülőszobákra is. Ami még probléma, hogy az otthonszülésnek is megmondó rendelete van, ami szigorúan előír mindent, de nem adja meg a választás lehetőségét! Szakmai ajánlások mentén a kompetens szülők mindent mérlegelve hozhassák meg a várandóssággal, szüléssel kapcsolatos döntéseiket is.

A tervezett, szaksegítséggel kísért otthonszülés mutatói világszerte jók! Akik otthon szülnek, azok az élet természetes velejárójának tekintik a szülést és nem betegségnek, hogy KÓR-ok házába kelljen menni. Alacsony rizikójú szülésnél miért ne lehetne? Több európai országban, ha a szülő nő az alacsony rizikójú csoportba tartozik, akkor neki az otthonszülést ajánlják, és a társadalombiztosítás ezt támogatja is. Dönthet úgy is, hogy kórházban szül, de ilyenkor a szülés költségeit a család állja.

Ez a munka neked az életed ez látható. Mi kell ehhez, milyen tulajdonsággal kell rendelkeznie annak, aki a te szakmádat választja?

Én az öt lányom születése után tanultam ki a szakmát már felnőtt fejjel, de rettentő naivan! Sok remek szakembert ismerhettem meg, mindenkitől tanulhattam valamit, amiért nagyon hálás vagyok!  Amiért naivnak érzem magam, az az, hogy azt hittem, ez az a szakma, amire csak hivatásként lehet gondolni, és nehéz volt rájönnöm, hogy a 20-80-as szabály itt is érvényes. Húsz százalék, aki hivatásának tekinti, és 80% aki munkának.

Milyen viszonyok között dolgoztál az elmúlt időszakban (covid 19) és az elmúlt években? Mi az, amin feltétlenül változtatnál?

A mi praxisunk munkájában is változást hozott a pandémia, pl.: a csoportos konzultációkat nem tartjuk meg személyesen, ezek online térbe kerültek át a maga előnyeivel és hátrányaival együtt. Előnye, hogy bármilyen messzeségből be tud kapcsolódni valaki a csoportos beszélgetésbe, de a személyesség azért hiányzik. A négyszemközti beszélgetések nagy része szerencsére ma is személyesen zajlik. Sokat tanulunk mi is ezekből a kényszer szülte változásokból, és biztos vagyok benne, hogy ezek között van olyan is, amit átviszünk majd a járvány utáni időszakra is.  Igyekszünk mindenből kihozni a legjobbat!

A családunk hétköznapjai is máshogy telnek, hiszen sokkal többet van otthon mindenki. Be kell vallanom, hogy ezt nagyon élvezem.

 Sok kismama panaszkodik, hogy a szülés utáni időszakban magukra maradnak, nincs segítségük. Van egy mondás: „Felnevelni egy gyereket egy egészfalura van szükség.” A mi családunk közelíti ezt, hiszen nálunk négy generáció él együtt.  Nagyon jó látni, hogy a kisunokámat mennyien vesszük körül.  

Mennyi otthonszülés volt, változik e hajlandóság erre?

2020-ban pontosan száz otthonszülés volt a mi praxisunknál, a MindenholJó Bábapraxisnál. Most március végén ott tartunk, hogy már csak novemberre tudunk vállalni szüléskísérést, és így van ezzel minden intézeten kívüli szüléseket kísérő bábapraxis. Igen, nő az igény, és reméljük a bábák száma is nő, ill. nőni fog. Magyarországon ma nagyon kevés, kb. 20 felsőfokú szülésznői végzettséggel rendelkező bába dolgozik intézeten kívüli szülések körül.

Minden mondatod, lelkesedésed arról szól, hogy helyeden vagy. Ki tudnál emelni olyan élményt, ami örök?

Imádom, amit csinálok, igen, mondhatom úgy is, hogy a helyemen vagyok. Rengeteg esemény van/volt az életemben, ha visszatekintek, mindegyik fontos, nehéz kiemelni bármilyen történetet. De pl. az első baba, aki a kezembe csusszant teljesen véletlenül, örök emlék. Még akkor voltam először a szülőszobán, és az orvos nekem mondta, hogy fogadjam a babát, mert én voltam ott, és sietve jött a pici. Nagy megtiszteltetés, hogy a következő babát várva megkeresett az édesanya, hogy már tervezetten legyek ott velük a szülésnél. Természetesen örök emlék az első otthon kísért szülés is, vagy a saját lányom csodálatos szülése! Mindegyik nagyon szép és bensőséges. A nehéz, „megküzdős” szülések emlékei is megvannak természetesen. Ami érdekes, hogy mindegyikhez tartozik egy-egy mozdulat, illat, szó, ami csakis azé a történeté.

 Most egyáltalán nem tervezem, hogy visszamegyek állami vagy magánkórházba, de nagyon szívesen működnék együtt perinatális szakemberekkel családbarát szülészet bába-szülőszobáján, vagy születésházban! Amint lesz-lesznek ilyenek is! Kell, hogy legyenek!

Vass Gabi 2012-es filmje itt látható: