Empátia nélkül nem lehet végezni ezt a munkát, illetve nem lehet jól végezni ezt a munkát…

Garai Erzsébet az FMC Dialízis Központ főápolója. Azokról gondoskodik, akik művese kezelésre szorulnak illetve a nephrológiai szakrendelésen is ellátja a szakasszisztensi feladatokat. Minden mozdulatából árad a munkája és a betegek iránt érzett szeretet. Gyerekkora óta készült hivatására, hosszú évek után is úgy gondolja, megtalálta a helyét a világban. A helyi Karitász csoportba a mindennapi munkája mellett heti 2 alkalommal besegít, pakol, válogat, rendszerez a helyi adományboltban, s néha, úgy mellesleg még a nővérével együtt koraszülötteknek készítenek picurka sapkákat.

Változott az életed az Aranyanyu-díj után? Mi történt veled azóta?

A munkahelyem nem változott, ugyanott dolgozom, a dializálóban.  ( FMC Fresenius Medical Care) Kiskunfélegyházán főápoló vagyok, ill. még a nephrológiai szakrendelésen is ellátom a szakasszisztensi feladatokat. A napi nyolc órába nehezen férek bele, van, hogy párhuzamosan kell dolgokat csinálnom, de a kollégáim sokat segítenek. Nagyon szeretem a munkámat, nem tudom megunni, imádom a betegeinket, a velük való foglalkozás feltölt, s ha rossz a kedvem, akkor fel tudnak vidítani, erőt adnak. Jó érzéssel tölt el, hogy segíthetek nekik, és ők hálásak minden kedves szóért, segítségért. Én, amit lehet, segítek, sokszor olyasmiben is, ami nem feltétlenül tartozik a munkakörömhöz.

Továbbra is kisegítek a Karitászban is. Többnyire minden hétfőn délután és péntek délelőtt végzem ezt az önkéntes tevékenységemet. Külföldről érkeznek az adományok, ruhák, játékok, lábbelik, konyhai felszerelések, bútorok, stb. A szállításért kell fizetnie a szervezetnek, a „turiban” eladjuk azokat, majd a befolyt összeg megy az egyházhoz, a plébániára. Ez az önkéntes segítség belefér az életembe. A Karitász Csoportban az áruk, dobozok rendezésében, rendrakásban segédkezek. Tanyagondnoki szolgálat szokott segítséget kérni, az ő kérésüknek eleget téve, válogatunk részükre általuk kért dolgokat. Ezt a csoportot idős, vallásos emberek működtetik, akik már kevésbé bírják ezt a jellegű munkát. Ebben a csoportban korábban édesanyám is besegített, igazából „megfertőzött” engem is. Amikor csak időm engedi, megyek segíteni. Az utóbbi napokban sokat dolgoztunk, minden szabadidőmet rászánva. Ugyanis költözni kell-kellett egy új helyre. Rengeteg dobozolás, szelektálás, takarítás jutott mindannyiunknak.

Nekem nagyon jó dolgom van, három családom is van. Az egyik családom a munkahelyem, a kollégákkal, betegekkel. Itt töltöm az életem nagy részét. A másik családom a karitászcsoport, ahol nagyon szeretnivaló emberekkel töltöm az időmet, valamint a saját családom, talán ezzel kellett volna kezdenem a felsorolást, hiszen nekem ők a legfontosabbak, imádom őket.

Család? Fiad hogy van?

A fiam lediplomázott 2019-ben, gépészmérnök lett, nagyon büszke vagyok rá. A diploma előtt gyakornokként kezdett dolgozni a későbbi munkahelyén, ahol ma már mérnök-üzletkötő pozíciót tölt be. A Kelet –Magyarországi régióban tartja a kapcsolatot meglévő és új ügyfelekkel. Mindig elcsodálkozom, amikor hallom, ahogy az ügyfelekkel, partnerekkel beszél, rengeteg tudás van a fejében. Ez a munka neki való, az állandó mozgást, a nyüzsgést nagyon szereti. Az élete most már egyenesbe került, van egy kis lakása Csepelen, azt szépítgeti. Amióta kirepült itthonról, szabadabb vagyok, kinyílt a világ előttem, sokat járok kirándulni, moziba, színházba, magamra is költök most már. Az elmúlt években sokat voltam egyedül és magányos voltam, majd nem régen sikerült kifognom egy narcisztikus férfit.  Ez egy nagyon nehéz időszak volt az életemben, nem jöttem rá egyből, hogy kivel van dolgom, de mára ez már a múlté….. Már nincs az életemben, de azért nagyon mély nyomot hagyott bennem. Jelenleg van egy barátom, akivel nagyon jól megértjük egymást. Igaz, nem sokat tudunk találkozni, de ezt az időt igyekszünk tartalmas programokkal eltölteni.

Lett egy kutyusom, Lala, egy yorki kutyus, akibe szerelmetes vagyok, sokat foglalkozom vele. Imádom a picurkámat. Ő most kitölti az egyre kevesebb itthoni időmet, életemet.

A COVID megkeserítette mindannyiunk életét. Ebben az időben felvettem a kapcsolatot Dr. Kelemen Edit Aranyanyu társammal. A nővérem ugyanis a karantén idején kitalálta, hogy korababáknak kis sapkákat fog kötni. Miután ezt csak speciális fonálból lehet készíteni, gyűjtöttem egy kis pénzt fonalakra, hogy tudjon a testvérem kötni. Két alkalommal jártunk a Koraszülött osztályon, ahová közel 80 sapkát adományoztunk a koraszülött babáknak. Hát ilyet is csinálok.

Jelölés időszakára hogyan emlékszel vissza?

Nagyon pozitívan emlékszem vissza arra az időre a mai napig. Csodálatos emlék. Azt az időszakot nagyon jól éltem meg, tele izgalommal.  Én magamat nem tudom menedzselni, másokért viszont mindent megteszek. Ezért nehéz volt magam mellett kampányolni, szórólapozni, molinót kitenni a város központjában. Nagyon jól esett a jelölés és az elismerés. Nagy volt az izgalom, máig bennem van a gála emelkedett hangulata. Amikor kimondták a nevem, az kész eufória volt. Alig tudtam megszólalni a színpadon. Aztán következő évben elmentem újra az Aranyanyu-gálára, és ugyanolyan jó érzés volt jelen lenni, mint mikor én kaptam a díjat. Örülni mások örömének, van ennél szebb dolog?  Nagyon szomorú vagyok, hogy vége lett. Csodálatos embereket ismertem meg ott.

Szerinted miben hasonlítanak egymásra az Aranyanyuk?

 Az Aranyanyuk jótétlelkek, angyalok. A rosszat is jóra fordítják. Nem tudnak leállni, mások segítése az életük. Önzetlenek, mindent szeretettel és hittel csinálnak.

Utódodnak mit adnál át?

Elhivatottság, hivatástudat, e nélkül nem megy. Empátia nélkül nem lehet végezni ezt a munkát, illetve nem lehet jól végezni ezt a munkát. Teherbírásra is nagy szükség van. Mindennél fontosabb elfogadónak lenni a betegekkel. Sajnos egyre kevesebben jönnek ilyen elhivatottsággal ebbe a szakmába.

Hogyan hatott rád a Covid időszaka?

Én nagyon szabálykövető ember vagyok, amit be kellett tartanom azt megtettem, nem voltam beteg eddig. Még az év elején felvettük mindnyájan a védőoltást a dializálóban, nem vártuk meg, hogy kötelezővé tegyék. Amit meg kellett tennünk védekezés gyanánt, azt megtettük és folyamatosan tesszük is, nálunk nem volt enyhítés.  A betegeknek nehezebb volt, hiszen megváltoztak a szabályok rájuk vonatkozóan is. Pl. nem ehettek a kezelés alatt, ami nagyon nehéz volt nekik, de sajnos tiltva volt, hogy bent egyenek. Rossz volt és mai napig is rossz, hogy rájuk kell szólni,  hogy húzzák az orrukra fel a sebészi szájmaszkot, ne igyanak a kezelőben,mert ebben még nem történt meg az enyhítés és valószínű, hogy egyenlőre nem is fog. Anyukámat is fegyelmezni kellett, hogy ne menjen sehova, boltba, templomba sem, este, amikor kihalt az utca, sétáltunk vele. A bezártság okozta a legtöbb problémát, és ez sajnos a mai napig így van.

Hogyan képzeled el a jövődet?

Én egészséges akarok maradni , hogy minél tovább tudjak dolgozni. Szeretnék majd nagymama lenni, ezért jó lenne, ha a fiam és a párja a családalapítás mellett döntene és megadatna nekem, hogy tudjak babázni. Emellett szeretném, hogy édesanyám minél tovább köztünk legyen. Ilyen terveim vannak, ha majd eljutok a nyugdíjas éveimig, tudjam élvezni testileg - lelkileg. Szeretnék sokat utazni, színházba járni. Igyekszem csak a jó dolgokat beengedni az életembe, próbálok nem foglalkozni a negatív dolgokkal, melyek visszahúznak. Szerényen élek, és ez nekem megfelelő, csak egészségem legyen!

 

 

Erzsike 2016-os filmje: