Fontos, hogy az ember képes legyen a folyamatos megújulásra, keresse azt, hogy mivel tud többet tenni, adni..

Sebők Éva az ózdi "Bolyky suliban" tanító néni, másodikosai vannak, új módszerekkel, technikákkal igyekszik a mindennapjaikat varázslatossá tenni. Ő pár éve már nem tart fejlesztő foglalkozásokat, de a kutyaterápiát, így is az egyik leghatékonyabb eszköznek tarja az SNI-s gyerekek fejlesztésében. Az iskolájában a pandémia kezdetéig több csoportban is nyújtottak segítséget a négylábú segítők. 2017-ben megszületett a kislánya, akit egyedül nevel, s ez az időszak sok-sok változást hozott, nagy rugalmasságot igényelt, de úgy igazi "aranyanyusan" igyekszik kiegyensúlyozottan, jól megszervezni életüket. Hisz abban, hogy a folyamatos megújulásba fektetett energia meghozza gyümölcsét, s meg tudjuk találni azt, amivel többet adhatunk.

Mi történt veled a díj után?

Született egy kislányom jelenleg három éves. A munkám nem változott, azóta is Ózdon, a Bolyki Tamás Általános Iskolában dolgozom, második osztályosaim vannak.

Működik még a kutyaterápia?

Működött több osztályban is, de a vírusidőszakban nem volt lehetséges. Szeretnénk továbbra is folytatni, de a kutyaállomány is megcsappant, kiöregedtek az állataink.  Több kutyánkat sajnos nyugdíjazni kell, ugyanakkor a városból elköltözött a kutyakiképzőnk. Ezek a sajnálatos tények befolyásolják a program jövőjét.  Ez most a változás időszaka, a pandémia sajnos sokat ártott nekünk. Korábban sok energiát fektettünk ebbe. Fejlesztő foglalkozásokat nem tartok pár éve, korábban viszont sok gyereknek tudtunk ezzel a módszerrel segíteni. Jelentős eredményeket értünk el, voltak tanulók, akik kikerültek a sajátos nevelési igényű státuszból. A gyerekek játékosan tudtak átlendülni a nehézségeiken, fejlődtek a képességeik, a kudarcot is jobban tűrték.

Hogyan emlékszel vissza az Aranyanyu-díjra?

Nagyon jó szívvel gondolok az egészre. A díj mindig szem előtt van, a polcon ékeskedik az ott készült fényképekkel együtt.  Csodás élmény volt, nagyon büszke vagyok rá. Ez egy olyan kezdeményezés volt, amelyben elismerték a hozzám hasonlóan elhivatottak munkáját. Ez sajnos nem divat mostanában. Még mindig élénken él bennem, ahogy ott ültünk a gálán együtt. Meglátogattuk egymás programját, például Varga Dia agykontrollos képzését. Erősen él bennem Jakupcsek Gabriella Ridikül műsorának a forgatása. Hatalmas élmény volt számomra egy televíziós műsorban szerepelni.

Megtartottam emlékül azt a ruhát, amelyben a gálán voltam, mikor megkaptam a díjat, amiben átéltem az izgalmakat. Az utána következő forgatásokon sok embert megismertem, többükkel ma is tartom a kapcsolatot. Nem mindenkivel vagyok napi kapcsolatban, de a közösségi oldalakon figyelemmel kísérjük egymást. Rendkívül sajnáltam, hogy vége lett, mert ez egy olyan ügy volt, ami páratlan. Sokaknak jelentett ösztönzést, hogy elismerték munkájuk fontosságát.

Környezeted hogyan reagált a díjra?

Az Aranyanyu-díj után szerepeltem a városi tévében, több interjút is adtam. A szülők és kollégák maximálisan támogattak benne. Egységesen mindenki mellém állt, jó érzés volt, hogy ennyien nekem drukkoltak. S látni, átélni azt, hogy sok ember hogyan tud egységként összeállni egy ügy érdekében.

Mit gondolsz, mi a közös az Aranyanyukban? Miben hasonlítanak egymásra?

Szerintem az, hogy a munkánkba mindannyian beleviszünk valami pluszt. Más a világlátásunk, másképp szemléljük a dolgokat.

Milyen tulajdonságok kellenek az aranyanyusághoz? A te hivatásodhoz például?

Ez összetett dolog, de a legfontosabb, hogy szívvel-lélekkel végezzük a munkánkat. Fontos, hogy az ember képes legyen a folyamatos megújulásra, keresse azt, hogy mivel tud többet tenni, adni.  Időn és erőn felül vállalni a dolgokat, többet adni, mint az átlag. Az visz előre, ha nem sajnáljuk a belefektetett energiát.

Történt változás azóta szakmádban, magánéletedben?

Igen, 2017-ben megszületett a kislányom, aztán nagyon hamar egyedülállóvá is váltam. Többször kellett rugalmasan átalakítani az életemet. Gyes után visszamentem az iskolába. Először napköziztem, ez jó volt a visszarázódáshoz, azután elsős tanító lettem.  Igyekszem új módszereket megismerni és használni a mindennapi munkámban.  A világ folyamatosan változik körülöttem, ehhez nagy rugalmasság kell. A kislányom óvodás lett. A sok változás ellenére azért igyekszem kiegyensúlyozott lenni, jól megszervezni az életünket. Van, hogy nem sikerül elsőre mindent megoldani, de pozitív vagyok és derűs.

A Covid megjelenése milyen hatással volt az életedre?

Szakmailag megpróbáltam a legjobbat kihozni az új helyzetből. Nagymértékű alkalmazkodást igényelt ez mindannyiunktól. A pedagógus munkája mindig függ attól, hogy milyen az osztályközösség összetétele. Ez technikailag és pedagógiai szempontból is fontos. Igyekeztem színessé tenni az online oktatást. Idén kicsit könnyebb, mert olyan osztályom van, ahol a gyerekek számára minden technika rendelkezésre áll.  Amellett már számítottam rá, és előre készültem a második hullámra. Könnyebben is ment, mint az első hullámban. Amikor visszajöttünk a jelenléti oktatásba, akkor próbáltuk behozni a lemaradásokat. Az online térben sajnos lassabban haladtunk.

A családban mindenki átesett a víruson rajtam és kislányomon kívül, pedig nem mentünk szinte sehova. A márciusi időszak nagyon nehéz volt. A Covid sajnos elvitte édesapámat három hét alatt, anyukám és nagymamám is elkapta a vírust, de ők felépültek. Embert próbáló időszak volt, de átvészeltük. Van, hogy sírunk, de próbálunk nevetni is és egymást támogatni. Valahogy mindig kapok valahonnan erőt, és tudom tovább folytatni.  

Mik a terveid a jövőre nézve?

A gyes alatt elvégeztem a közoktatás vezetői  képzést, vannak ambícióim vezetői munkára. Nekem az oktatás az életem, de el tudnék magamnak képzelni olyan munkát is, ahol szervezési feladatokat kell végeznem.