“Minden embernek van egy története. Amit csak akkor ismerhetünk meg, ha nyitottak vagyunk, elfogadóak, empatikusak.”

Toszeczky Renáta a szociális munka olyan területén dolgozik, amely nem csupán a legkevésbé látható, de talán a legnehezebb is: az emberkereskedelem ellen küzd, ebből a pokolból menekít ki lányokat, férfiakat, gyerekeket- több tízezer embert érint ez hazánkban, valós veszély, melyről alig van tudomásunk. Renátát egy volt kliense jelölte a díjra, akinek sikerült megmenekülnie, új életet felépítenie, Reni segítségével. Éppen egy olyan időszakban kapta az Aranyanyu díjat, amikor leginkább fenyegette a kiégés, a reményvesztés- hite, önbizalma erősödött az elismeréssel. Nehezen viselte a járvány időszakát, de elmúltával újabb álmát váltotta valóra: Csillagmajor néven - ő nevezhette el, Lázár Ervin meséje nyomán - családok átmeneti otthonát nyithat és vezethet. Lánya egyetemre megy, fia kamasz- egyedül neveli őket, és mivel emberfeletti ereje van, folyamatosan képzi magát, újabb és újabb lehetőségeket keres a fejlődésre: most épp a miskolci egyetem kriminológia szakára jelentkezett.

Hol dolgozol most? Mit csinálsz?

Ugyanott dolgozom a Baptista Szeretetszolgálatnál, az emberkereskedelem elleni programban, elsősorban prostitúcióra kényszerített nőkkel. Annyi változás lett, hogy egy másik védett házban is vezető vagyok. Ott férfiak vannak, akiket házi rabszolgaként dolgoztattak. Ha minden igaz, akkor jövő márciusban egy 40 fős családi átmeneti otthon fog nyílni. Ez nekem álmom volt, ennek is lesz emberkereskedelmi specialitása is.

Nem ábrándultál ki hat év alatt?

Nem. Azért sem mert a védett házakban végzett munkám mellett már négy éve gyermekotthonokban is dolgozom az emberkereskedelem által érintett gyerekekkel, valamint az ott dolgozó szakemberek érzékenyítésével, felkészítésével is foglalkozom. Ez nagyon fontos plusz feladatom lett, amiből feltöltődhetek. Lehetővé teszi, hogy ne égjek ki. Emellett elvégeztem a Károli Gáspár Református Egyetemen a szupervízió szakot, így magam is szupervízorrá váltam. Segítő szakemberként éreztem, hogy rendkívül fontos számomra a szupervízió, az a folyamat, amellyel a szakmai személyiségemre, elakadásaimra, érintettségemre tudok ránézni. Olykor megéreztem, hogy a klienseim rendkívül nehéz, traumatikus életeseményei rám is „átkúsznak” és szerettem volna ezt felismerve hatékonyan „kezelni”. A szupervízorrá válásomban az a cél vezetett, hogy a nehéz terepen dolgozó szakemberek számára tudjak a későbbiekben segítséget nyújtani.

A munkád nincs benne a közbeszédben, Magyarországon ez még egy szokatlan terület. Mit lehet erről tudni?

Nem a munkánk szokatlan, hanem az a jelenség, amivel foglalkozunk. Az emberkereskedelem egy olyan bűncselekményforma, amiről egyre többet tudnak, de még újdonság. Sok képzést tartottunk a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak, a pályázat keretén belül 5000 jelzőrendszeri tag szerzett mélyebb tudást a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem jelenségéről. És bár az emberkereskedelemre szinte mindenki felkapja a fejét, a család-és gyermekjóléti szolgálatok munkatársai sokszor naponta találkoznak hasonlóan felkavaró, „csak” kevésbé „izgalmasnak” gondolt esetekkel.

Az emberkereskedelem egy látens jelenség, éppen ezért nagyon nehéz adatokat gyűjteni róla. Ennek ellenére a területen feladatot ellátó szervezetek vezetnek statisztikákat, amik azonban csak a jéghegy csúcsát mutatják meg. Több tízezer magyar embert, gyereket és felnőtteket érint ez a probléma. A külföldön áldozattá váló gyerekek száma közel 60%-a magyar, ami nagyon magas. Az összesen érintett magyarok száma 40-50 ezer is lehet. A probléma súlyosságát mutatja, hogy az áldozatok számára fenntartott védett házak mindig tele vannak. A védett házak minden esetbe a biztonságos, védett lakhatást adják a lakók számára, de emellett nagyon fontos feladatuk a reintegrációs folyamat biztosítása és az újbóli áldozattá válás megakadályozása.

Mik azok a tulajdonságok, amik ehhez a munkához szükségesek?

Szeretni kell az embereket. Az is fontos, hogy fogadja is el, tisztelje és akarja is megismerni azt az embert, akivel dolgozik a szakember. Minden embernek van egy története. Amit csak akkor ismerhetünk meg, ha nyitottak vagyunk, elfogadóak, empatikusak. Ennek az érdeklődésnek valódinak kell lennie és egyenrangúságon kell alapulnia. Nem hiszek abban, hogy a segítő megmondja, mit kell csinálnia és hogyan kell élnie az életét egy másik embernek. Abban kell segítenie többek között, hogy olyan életet tudjon kialakítani magának, amiben nem zsákmányolják ki, amiben képes vigyázni önmagára testi és lelki értelemben egyaránt. Én ebben hiszek. Akarja megváltani a világot, ez nagyon fontos. Legyen benne tűz és szenvedély, higgyen abban, amit csinál és abban, akivel csinálja és lássa meg az értéket a másikban. Legyen valami plusz, amiben hisz, legyen az Isten vagy bármi más, ami erőforrás lehet, nekem ez az Isten, itt van velem.

A Covid befolyásolta a munkádat?

Kapja be a covid! Volt egy nehéz időszak, amikor beköszöntött.  A szociális munka a frontvonalról szól, most is meg akartam menteni a világot. Elmúltam negyven és két házat vezetek, amik tele voltak lakóval. De azért mégis izoláltabban voltunk, mint egy nagy intézményben.  Engem feszített, hogy nem nyomulhatok jobban, de beláttam, az az elsődleges dolgom hogy a védett házban élőket segítsem. Máshova nem mentem. Volt amikor többet kellett itthon legyek a kisfiammal a tanulását segíteni, de nagyon nem módosult a munkám. A női lakók közül volt covidos, a férfiak közül nem volt. Most kapják az oltást, megúszták. Én magam voltam covidos, én nem úsztam meg. Kemény három hetem volt, de túl vagyok rajta.

Mit szóltál az Aranyanyu jelölésedhez, hogyan emlékszel vissza?

Az ember életében vannak olyan pillanatok élmények, amik tisztán megmaradnak. Ez is pontosan ilyen volt. Emlékszem, amikor hívtak, hogy hol voltam, mit csináltam. Az egyik kliensem írt rólam valamit. A kanapén ültem és alig értettem mi történik. Hihetetlenül megható volt olvasni, amit arról írt a jelölőm, hogy hogyan segítettem neki. Ez engem nagyon megérintett. Éppen ekkor volt egy olyan munkahelyi konfliktusom, ami kicsit a kiégés irányába tolt. Akkor azt éreztem elfogytam. És akkor jött a jelölés és újból erőt adott. A videófelvétel és a díjátadó csodálatos élmény volt. Egy hihetetlen, nagyon erős visszajelzés, hogy fontos a munkám. Nagyon nagy élmény volt, hogy a jelölőm felvállalta azt, ami vele történt. A díjazással nemcsak engem, hanem a témát és a téma fontosságát is fókuszba helyezték. Azt hiszem ez a legfontosabb. 

Milyen változást hozott a díj elnyerése?

Ez a díj nagyon sok fontos változást hozott. A munkánkról csináltak egy másfél órás dokumentumfilmet, ami most megnyerte a Verzió emberjogi dokumentumfesztivál magyar dokumentumfilmek versenyét, és most fog forgalomba kerülni. Ha ez a díj nincs, akkor Schwechtje Mihálynak (aki a filmet rendezte) lövése sincs arról, ki az a Toszeczky Renáta. Így viszont ismét fókuszba került az emberkereskedelem jelensége.

Már az is fontos, hogy a szociális munka fókuszba került Rácz Zsuzsinak és az Aranyanyunak köszönhetően. Az Aranyanyu-díj után, sok újság keresett, de ezt egy idő után már nem nagyon vállaltam, de emlékezetes például Farkas Erika a Kossuth Rádiós beszélgetésem. Fontos, hogy a díj után az önértékelésem nagyon megerősödött.

A díj elnyerése óta hogy alakult a családi életed?

2015-ben a kisfiam 5 éves volt a lányom 14. Nagyon büszkék voltak rám. Nagyon jót tett nekünk, sokat adó élmény volt mindannyiunknak. Jó rágondolni. A lányom most érettségizett, jogi útra készül, a kriminológia érdekli. A kisfiam most ötödikes. Egyedülálló anya vagyok, 2013 óta. Jelenleg van egy társam, hosszú idő után.

A te szakmádnak mi volna az igazi elismerés? Ha szükségesnek érzed egyáltalán?

Fontos lenne, hogy a szociális munkának nagyobb elismerése legyen. Hogy, az emberek tudják, hogy mi az egyáltalán. Hogy az emberek és sorsok láthatóvá váljanak, és a kívülállók ezt nem nyűgnek éreznék, mert látnák, milyen értékek rejtőznek a problémák mögött. Nyilván emelni kellene a bérét a szociális szférának, de úgy érzem, amennyire nem akarnak tudomást venni a hátrányos helyzetűekről, azokról sem vesznek tudomást, akik velük foglalkoznak. 2004 óta dolgozom ezen a területen ebben nem nagyon látok változást. Sajnos azt is látom, hogy a szféra saját érdekérvényesítése sem megy. Az önmenedzselés nem működik, mert a hátrányos helyzetű emberek érdekérvényesítésére, a rájuk bízott emberek segítésére megy el az energiájuk.

Neked mi volna az elismerés?

Nekem az elismerés, hogy a munkáltatóm támogatja, hogy tanuljak, képezzem magam. Ezzel elismeri a munkámat. Olyan munkakörülményeket teremt és olyan munkabért fizet, amiből én tisztességesen meg tudok élni, s nemcsak nekem, hanem a kliensem számára is megteremti azt a környezetet, ami szükséges. Szerencsém van, a szeretetszolgálatnál megbecsülnek, úgy érzem szeretnek.

Mi a közös az aranyanyukban?

Amit csinálnak, az a szenvedélyük, amellett el vannak köteleződve, fontos része az indentitásuknak. Követem amennyire tudom az Aranyanyut, és nagy megdöbbenés volt nekem, hogy vége lett. Amikor láttam, hogy ez a sorozat elkezdődött, nagyon örültem és mindenkiről elolvastam mi történt velük, ennek a klubnak tagjának lenni megtiszteltetés. Itt van összetartás, összetartozás. Kíváncsian vártam a mi beszélgetésünket is, jól esett a megkeresés.

Terveid? Jövő?

A családok átmeneti otthona, volt a nagy terv. Nagy boldogság, hogy ezt sikerült létrehozni, Csillagmajor lett a neve Lázár Ervin egyik műve után. Én nevezhettem el, ez nagy öröm. Ennek leszek a vezetője.  Nagyon fontos az a programunk is, amiben a gyermekotthoni gyerekekkel való foglalkozások vannak. Most jelentkeztem én is kriminológia szakra, Miskolcra. Nekem fontos, hogy mindig tanuljak. Remélem felvesznek. És persze az, hogy a gyerekeimmel és a társammal szépen éljünk.

Renáta 2015-s kisfilmje: