“Nagyon örülök, hogy olyan emberek közé kerülhettem, akik nagyon sokat tettek másokért.”

Zemplényiné Megtört Györgyi 45 éve dolgozik konduktorként a Semmelweis Egyetem Pető András karán, a gyakorló óvodában. Sérült gyermekeknek és szüleiknek segít az alapvető mozgáskészségek elsajátításában, fejlesztésében.

„Vajon képes- e egy 45 kilós konduktor egy vele azonos súlyú, de tőle mégis nagyobbnak látszó gyereknek segíteni állni, járni? Képes! Láttam! De Györgyi néninek mégsem ez az igazi ereje. Ha Györgyi nénit újra kellene gyúrni három alapanyagra lenne szükségünk: 1. Maximalizmus…..2.Szigor…..3. Szeretet…..”- írta az egyik hálás anyuka Györgyi “néninek” miután jelölték az Aranyanyu díjra és kapott tőlük egy Aranykönyvet, hogy sose felejtse el hálás tanítványait.
Györgyi nénihez visszajárnak egykori óvodásai is, már felnőttként, hogy megköszönjék mindazt, amit értük tett. Hiába készül nyugdíjba, a segítő- fejlesztő munkát önkéntesként is tovább tervezi vinni, hiszen ez az élete.

Mit csinálsz most, változott-e a munkád a díjkiosztó óta?

Nem változott a munkám, konduktor vagyok a Semmelweis Egyetem Pető András karán, gyakorló óvodában. Óvodáskorú mozgássérült gyerekkel foglalkozom, egy csoportot vezetek. Én nagyon sok örömöt kaptam ettől a munkától. Változás ezután fog következni, ezt az évet viszem végig, utána nyugdíjba megyek. Szerencsés genetikát örököltem és végig tudtam 65 éves koromig dolgozni.

 

Valóban, letagadhatnál sok évet! Tartasz-e a nyugdíjas évektől? Hogyan készülsz rá?

Nem tartok tőle, de valamit ki fogok találni biztosan, mert gyerekek nélkül nehezen tudom elképzelni az életem. Sajnos unokám nincsen. Biztosan csinálni fogok valamilyen karitatív munkát. Budapesten élek, mindig is fővárosi ember voltam, de most a Tiszánál vettünk egy parasztházat és a vidéki élet lenyűgöz engem, ez is egy új dolog az életemben. Bizonyára, sok időt fogok tölteni majd ott nyugdíjas koromban. Én mindig pesti voltam és nagy rádöbbenés volt nekem, hogy a vidékiek milyen sokat tudnak adni. Kezdőként kerültem bele a kertészkedésbe, a szomszédok segítettek sokat. Ehhez is alkalmazkodni kell, minden másképp működik ott, becsülete van valóban a munkának. Mit tudsz magadnak létrehozni, annak van becsülete, ha rendben tartod a kertedet. Az egy más világ. Óvodás ballagó gyerekeket levittem oda, ott nyaraltak velem, ez nekik is egy új tapasztalás volt, csónakáztunk horgásztunk, rajtuk is olyan örömöt lehetett látni

Hogyan változtatta meg az életedet az Aranyanyu díj?

Nagyon büszke volt rám mindenki, amikor telefonon megkerestek még élt édesanyám. Az ő ápolásával eléggé elfoglalt voltam. Többször kerestek, nem tudtam mi ez, csak, hogy nekem nincsen időm erre. így reagáltam a megkeresésre. De kitartóak voltak, és bár nem tudtam mi ez, jó, akkor beszéljünk, mondtam. Aztán nagyon pozitívan hatott rám, hogy a szülők, akik jelöltek milyen pozitívan nyilatkoztak rólam. Láttam a szülőkön az izgalmat, ahogy drukkoltak, hogy én legyek a nyertes. Nem lettem a „nagy győztes” és őket sajnáltam leginkább. De kicsit később tőlük kaptam egy „arany könyvet”, s láttam, hogy ez mennyit jelentett nekik. Nagy kincsként őrzöm, sokszor belelapozok. Leírták élményeiket, érzéseiket, minden egyes lap ki van díszítve. Látszik, hogy fontos volt nekik. Van amibe a gyerekek is írtak, és szülők, hogy mit jelentett nekik a konduktív nevelés. Csupa arany. Sok szép írást, mesébe illő szavakat tartalmaz.

Az Aranyanyuság mit jelent neked?

Nagyon örülök, hogy olyan emberek közé kerülhettem, akik nagyon sokat tesznek másokért. Büszke vagyok rá, hogy ott lehettem a díjátadón, hogy közéjük tartozhatom. Mindannyiukra az elhivatottság jellemző, amit csinálnak, azt feltétlen odaadással teszik. Akik eljutottak, ide szerintem nem is gondolják, hogy ez munka. Ugyanúgy csinálnák akár ingyen is, ez az életük. Ilyen közösségbe jó tartozni. Még ma is vannak olyan kollégáim, akik úgy köszönnek nekem: Szia Aranyanyu!

Mi a jelentősége a te munkádnak? Milyen tulajdonságok kellenek hozzá?

Mindenképpen nagy szeretet kell, sok türelem, empátia, a gyerekek és szüleik iránt is. Ha valakinek születik egy sérült gyereke, az nagy trauma. Nem úgy indul a gyerekvállalásnak, hogy ilyennel kell megbírkóznia az életben. A szülőkkel való bánásmód nagyon fontos, érezni kell kihez milyen kulcs való. Van, akinek egy ölelés kell, van akinek más. De kell a következetesség is, hogy ő is az lehessen. Az empátia mellett, gyors reakció kell, az adott helyzetben. Ha olyan a szituáció, akkor az egész életvitelére vonatkozó beszélgetés kell. Ez hat mindkét félre. Nem könnyű.

Mi segít ezen? Azt mondják nem az a jó, ha hazavisszük magunkkal a terhet.

Hát én hazaviszem. Nem tudom igazán letenni, pedig nagyon jó volna néha, de nem lehet egyből letenni. Ha jövök haza az autóban is egy-egy helyzet jár az eszemben, nem tudom az emberi sorsokat letenni. A felelősség is nagy, a megtiszteltetés is, amikor rám bízzák a titkaikat. Szerencsém van a férjemmel. Mindig nagyon segítőkész volt, kiáll mellettem, nagyrészt vállalt, hogy én tudjam ezt a munkát végezni. Büszke rám.

Mi lenne, neked személyesen a munkád méltó elismerése?

Én elégedett vagyok, minden nap ér valami pozitívum, valami siker. Csupa örömet és boldogságot kaptam ettől a munkától. Amit a gyerekektől, szülőtől kap az ember örömöt, az feltölt. Felkeresnek volt óvodás gyerekeim, akik már felnőttek, szeretnének beszámolni a sikereikről és úgy érzik, hogy az óvodás éveknek is köszönhetik ezt az eredményt. Ez boldoggá teszi az embert. Van akinek a sok pénz az elismerés, nekem egy csillogó szempár, egy sínen lévő élet tud nagy örömet szerezni.  Több ezer gyerekkel dolgoztam 45 év alatt. Ha azokra visszagondolok, akkor csupa elismerést kaptam tőlük, általuk. Én elégedett vagyok, lettek „gyerekeimből” diplomások is. Olyanok, akikkel valaha, gyerekkorukban együtt dolgoztam. Sikerült a pozitív életszemléletet átültetni.

A vírus hogyan befolyásolja az életed, a munkád?

Szerencsére szeptember óta dolgoztunk rendesen, nyitva volt az óvoda.(március 8-ig). Tizenketten vannak a gyerekek egy csoportban, öt konduktorral, és sok hallgató van szakmai gyakorlaton is. Amit sajnálok, hogy mi nyitottabban éltünk a vírus megjelenése előtt: sok szülői programunk volt, amikor bent lehettek. Ezek most nincsenek, nem lehettek, és ez nagyon hiányzik mindannyiunknak.  A szülőket is közelebb hozta egymáshoz. De örültem, hogy járhattak. 2020 tavaszán online próbáltunk, de ez pici gyerekek esetében nehézkes volt, nem lehetett pótolni a személyes jelenlétet. Jó lenne, ha már újra a régi életünk lehetne az óvodában.