“Néha csak egy jó szóért írnak az emberek. Egész nap csipog a messengerem, jön vagy száz üzenet, de nem hagyom válasz nélkül egyiket sem.”

Dr. Mangó Gabriella háziorvosként és természetgyógyászként dolgozik Gyöngyösön. Meggyőződése, hogy az embert, mint egészet kell gyógyítani, nem részeire tagoltan, nem egyes szerveire koncentráltan, hanem teljes mivoltában. Vallja, hogy amikor a hagyományos orvoslás már nem elég, a természetgyógyászat pedig még nem elég, akkor a kettőt ötvözve, összehangoltan kell elérni az egyetlen végcélt: a beteg gyógyulását. Hét gyermeke van, kikapcsolódásképp verseket ír, rajzpályázati kiállítást szervez, forgatókönyv és drámaíró képzésre jár, környezete számára ő maga a teljesség példaképe.

Hol dolgozol most? változott-e a munkád 2014 –a díjátadó -óta?

Ugyanott dolgozom, sőt két helyen vagyok háziorvos 3 éve Gyöngyösön. Emellett csinálom a Dr Mangó Gabi facebook oldalamat, kb. 600 ezer – 1,5 millió között volt a bejegyzés elérések száma a legutóbbi hónapokban. Rengeteget dolgozom, napi 14 órákat. Fáj a lelkem, amikor az emberi panaszokról hallok, olvasok, rengeteg dologgal szembesülök, nagyon magukra vannak hagyva az emberek ebben a Covid időszakban, és segítségre szorulnak.

A nyilvános oldaladról tudjuk, hogy –bár hihetetlen, hogy erre is van időd - van olyan „szabadidős” elfoglaltságod, ami nem feltétlen az orvosi hivatásoddal függ össze.

 Igen. Mindemellett csinálom a forgatókönyv és drámaíró szakot a Pécsi Egyetem Művészeti Karán, az SZFI szervezésben. Legutóbb egy Operaénekesnőről írtam zenés és prózai darabot, egy pályázatra írtam egy darabot Erdélybe, és egy drámát „Csák végnapjai” címmel. Ennek keresem a helyét. 

Amikor az Aranyanyu-díjat kaptam, akkor alapítottuk a ZOOM Egyesületet. Amíg lehetett, addig 31 kiállításunk volt, legutóbb megyei törvényszéken voltak kiállítások az érzékenyítés jegyében. Nem írjuk a rajzok alá, hogy melyik rajz kié. A kiállításainkra érkeznek problémával rendelkező gyerekektől és egészségesektől egyaránt alkotások. 11 megyében dolgoztunk. Most, a ZOOM Egyesületünkkel egy rajzpályázati kiállítást szerveztünk. Amelynél a cél a gyerekek segítése a covid okozta lelki terhek feldolgozásában. Erre hirdetünk egy online pályázatot. Érkeztek is be már rajzok, a zsűrizés most folyik. Lassan eredményt hirdetünk. Nagyon feszített, embertelen tempót élünk. A saját fb oldalamon kívül egy SOS: Covid fb csoportban is dolgozom, ahol pszichológusok is várják a segítségre szorulókat. Ebben a csoportban van amikor orvosi segítséget várnak, van amikor ventillálni szeretnének és van amikor a pszichológusokhoz fordulnak. Ahogy haladtunk előre időben, azt mondhatom, hogy a tavaly tavaszi időszak az emberiség aranykora volt. Azt láttad, hogy a művészek kiteljesednek, adnak egymásnak, a Világnak. Egymás felé fordultunk, érezni lehetett a szeretetet. Érdekes érzelmi világ volt. Ősszel jött a félelem és kiszolgáltatottság, most pedig lelki anarchia van. Nem tudom mikor fog kilábalni belőle az emberiség. Nagyon nehéz történetekkel találkozom. Az egyik történet egy 13 éves szívműtött kislányról szól, aki nem beszél. Covid pozitív, édesanyja sem tudja van-e fájdalma. Én sem tudom, hogyan tudnék neki segíteni. Néha csak egy jó szóért írnak az emberek. Egész nap csipog a messengerem. Jön vagy kétszáz üzenet, de nem hagyom válasz nélkül egyiket sem.

Hogyan jött ez neked, hogy ilyen nyíltan próbálj megoldást keresni az emberek számára a vírushelyzetben?

Utálom a kiszolgáltatottságot és várakozást. Nagyon sokat olvasok a témában, és elraktározom a fejemben a tudást. Egy reggel arra ébredtem, hogy hoppá megvan, mit kell tenni! Két úton támad a betegség. A vérrögösödéssel, és lenyomja az immunrendszert azután támadja a baci a legyengült szervezetet. Én november elejétől úgy kezelem a Covidot, hogy erre a kettőre koncentrálok. A körzetemben aki PCR pozitív volt - mostanáig a két körzetben volt 200 pozitív -, közülük meghalt 7 fő, akit nem azonnal kezdtek kezelni. Végstádiumú volt a betegség, mind a kórházban haltak meg. A kórházba összesen aki bement, és ki is jött az 3 fő. Vagyis bemehetett volna 50 ember, de 10 fő került be, és 3 kijött, a többiek itthon gyógyultak meg. Ha kétszeresére veszem akkor még jobb az arány, hiszen nem mindenki volt teszten. Ezt most kutatom a munkatársaimmal, csinálok majd egy kimutatást. Ha csak a bizonyított számokat nézem akkor ez a 10 fő kórház önmagáért beszél. Én rádöbbentem, hogy így kell kezelni, és ezért ilyen jók az átlagaim. Azokról nem is beszélek, akikkel interneten vagyok kapcsolatban, és tudok nekik tanácsot adni. Volt, akit 80 szaturációról hoztunk vissza. Érdekes az is, hogy nincsen fibrózisa azoknak, akik itthon gyógyultak ezzel az eljárással. Sok adatot kell még összeszedni, utóvizsgálatok is kellenek. A Covid kiszámíthatatlan, nem kell megvárni a kórházat, az elején, amíg nem indul el a mókuskerék kevesebbet ártunk, ha adjuk a megfelelő gyógyszereket. Akik oltóanyagot kapnak, mintha elindulna valami a szervezetben, trombózis veszélyesek, de ezt sem tudjuk még nagyon bizonyítani, hiszen most éljük ezeket a helyzeteket. Javaslom, hogy menjenek el olyan vizsgálatra, ami a trombózis hajlamot nézi.

Nagyon megnőtt a közösségi oldalad népszerűsége. Hány követőd van?

Tavaly márciusban is adtam tanácsokat a facebookon, akkor kb. 8 ezer volt, most október-novemberben ugrott egyet, és most pedig már ötvenötezren felül vagyunk, ennek az az oka, hogy információt kapnak. Nagyon magukra vannak hagyva az emberek, de még mi orvosok is sokszor információ hiányában vagyunk. Vannak, akik nekem ugranak, hogy aspirint adok, de gyomorvédelemmel kell használni. Azt szeretném, ha mindenki megúszná. Fizikai fájdalmam van, hogy 35 éves nők halnak meg, kismamák vannak lélegeztetőn, itt marad a gyerek anya nélkül.

Mire számíthatunk szerinted?

Mire számítsunk? A pandémia átmegy endémiába. A fiatalokat sajnálom, hogy nem mennek oltásra. Én próbálok minél több fiatalt is oltani, ha van rá módom, mert mondjuk az idősebb nem fogadja el az oltást. Néha úgy érzem, soha nem lesz vége, ami elég szomorú. Hosszú távon nem az oltás lesz a megoldás, bár most ez nagyon jó, időt lehet nyerni vele. Abban bízom, hogy a gyógyszert is megtalálják, aztán ha valaki elkapja, felírjuk, beszedi, és kész. Van már erre kutatás, a második fázisban tart egy vizsgálat, ha ezt sikerül kifejleszteni, az lesz az igazi megoldás. Védőoltást akkor csak azok kapnak már, akik nem szedhetik ezt a gyógyszert. Nagyon várom, hogy eljussunk idáig!
Ha tudod, hogy mennyi ember élete, hite, biztonsága vagy te, akkor ez nagyon nagy felelősség. Van olyan, aki elmondja, hogy én el sem tudom képzelni, mennyi embert mentettem meg, mert azt használták, amit én mondtam. Az ország különböző helyeiről hívnak fel. Ha belekeveredsz egy történetbe, akkor csak azt mondod, hogy írjon rád minden nap, mert aggódsz értük, tudni akarod, hogy vannak. Volt egy idős bácsi, aki nem akart bemenni a kórházba, és 76-os vér oxigén szintje volt. (Ez már halálos lehet.) Azt mondta, ő otthon hal meg inkább. Próbáltunk tenni valamit. Fel is ment az oxigén szint 86-ra, aztán másnap már 52- es volt. Azonnal kórház, a fokozott figyelem mentette meg az életét. Sok ilyen súlyos helyzetem van, az ország minden részéről keresnek.

Felmerül bennem, hogy vajon mennyi időd van pihenni mostanában?

Az agyam állandóan kattog, most elértem a teljesítő képességem határáig, és a fájdalmakat sem tudom már viselni. Aludnom kell egy nagyot, és akkor megint jól leszek.

Jelölésed időszakára hogyan emlékszel?

Amikor volt a díjátadó minden gyerekem ott volt, aki tudott. Az elején. Hármójuknak azonban opera jegye volt, a vége előtt elmentek, és akkor én még nem kaptam meg a különdíjat. Kicsit szomorúak voltak. De utána írták, hogy anya nagyon büszkék vagyunk rád, beteg gyerekekkel nem lehet versenyezni. Biztattak, hogy azért sem nyerhettem díjat, mivel egy kategóriába sem férek be, az életem ilyen. Végül aztán Richter-Aranyanyu Ridikül külön díjat kaptam.
Nem sokkal utána kaptam Gyöngyös város Egészségügyéért díjat, Egészséghős díjat, majd a Kárpát-medence legjobb praxisa díjazott is lettem. Ez az elismerés, szeretet, visszaadás működik. Két verses kötetet írtam akkor, amikor vártunk az Aranyanyu-díjra, de még nem lett kiadva azóta sem. Youtube csatornát is szeretnék vezetni, ezek ilyen néhány perces dolgok, keresem a helyemet az írásban is. A Csák végnapjait viszonylag hamar megírtam. 60 oldalas mű, kétszer 45 perces előadás lehet belőle. Ha nekikezdek, az agyam gyorsan dolgozik. Mintha lenne egy csatorna, amin jön valami, én meg írom. Nyilván a téma érlelése, előkészítése az hosszabb folyamat, de az talán az egész élet. A hétköznapi tragédiák túléléséhez erre van szükségem.

Mit jelent neked a díj?

Bekerültem egy forgószélbe, hirtelen középpontba kerültem már a jelölés időszakában is. Nagy energiával rendelkező széllökés volt. A gyermekrajz-kiállítást is ennek tulajdonítom, ahova híres embereket hívtunk meg aláírni a gyerekrajzokat, és úgy adtuk vissza a rajzokat a gyerekeknek. Ezt tudjuk adni. És azt a pénzt, amit erre összekunyerálunk. Örömünnepek voltak ezek a rajzkiállítások. Nevesített volt a Richter-Aranyanyu díj mire én odakerültem, volt hagyománya és rangja. Ez egy lépcsőfok volt., nem ragadott ki a magam közegéből, mert ott voltam, vagy vagyok jó helyen.

Van akivel szorosabb a kapcsolatod az Aranyanyuk közül?

Aki sokat segített Nagy Tímea, de mindannyian csináljuk a dolgunkat, nekem annyira tele vannak a hétköznapjaim, hogy nem volt időm találkozókra menni sajnos, így nem alakult ki mélyebb kapcsolat.

Szerinted mi a közös az Aranyanyukban?

Szerintem őrültebbek és nyitottabbak vagyunk az emberi szenvedésre és a megoldást keressük. Talpraesett nők, akik, ha kell, a tüzet viszik a vizet oltani, s ha kell, akkor viszik a hátukon a problémát, ami szembe jön velük. Próbálok integrálni a normál orvosi gyógyászatot a természetgyógyászattal, sok olyan embernek segítettünk, akik nem gyógyultak volna meg csak ettől vagy csak attól. Az Aranyanyu-díj kinyitotta a szememet, hogy mások felé még nyitottabbnak kell lenni. Előtte sem voltam önző, de az a közeg, ami ott volt, még inkább ezt sugallta nekem.

Mi lenne szerinted munkád méltó elismerése?

Most pl. kaptam egy csomó képeslapot emberektől, mert segítettem. Ha már nyomot hagytam valakiben, akkor túlteljesítettem. Ha most vége lenne, azt hiszem mindent elértem. Azt szeretném, ha a gyerekeim büszkék lennének rám. De pl. mentünk Bécsbe decemberben hajnalban a gyerekünkhöz. Bementünk az utolsó benzinkútra Magyarországon, és fizetni akartam. Nyújtottam a kártyát, mire a pénztáros rám néz, és mondja: „Jaj a doktornő, nagy tisztelője vagyok!”

Mi a helyzet a munkán túl a családi életedben? Mindenki tudja, hogy igazi nagycsaládos anyuka vagy.

Hét gyerekem van, 31 éves nagylányom, villamosmérnök, az ő története kapcsán a szeretetről az elfogadásról és a családi szeretetről tanultam, a 28 éves informatikus, a 27 éves szociológus, 22 évesem operaénekesnek készül, 19 évesünk érettségizik, 17 éves gimnazista és van a kicsi 12 éves, ötödikes. Sokat elvesz tőlük a Covid, nagyon nagy szükség lenne ezek ventillálására. Kellenének a pszichológusok. Dolgozni kellene ezen, azt hiszem. Nyáron össze vagyunk egy hétig zárva, ez nagyon jó, még a nagyok is eljönnek velünk nyaralni. Nekem ez a karácsony. A férjem mindenben mellettem áll. Megérti, amikor naponta úgy megyek haza a munkahelyeimről, hogy két órán keresztül nem bírok senkihez szólni. Leültet, megetet, megitat, mint egy gyereket. A derűmet kicsit elveszítettem, de remélem lassan majd visszanyerem.

Mi tervezel, ha vége lesz ennek a vészterhes időnek?

Ha ennek vége lesz akkor az örömkönnyeket fogod látni, de most a bánat könnyei még elfoglalják a helyüket. Nagyon sajnálok mindenkit, aki a Covid miatt elmegy, és a családokat, akik ott maradnak a feldolgozatlan veszteségükkel. Nagyon örülnék, ha minél több ember életét sikerülne megmenteni. Ezért érdemes ilyen sokat dolgozni. Most a szeretetre van a legnagyobb szükség, nem a széthúzásra, erre 

Gabi 2014-es filmje itt látható