A feltételek nélküli őszinte elfogadás, tisztellek és szeretlek olyannak, amilyen vagy

Tóthné Almássy Mónika Aranyanyu díjának köszönhetően talán egy ország tanulta meg, hogy kik azok a kórházpedagógusok, sőt: hogy egyáltalán léteznek és az a hivatásuk, hogy a tartósan beteg gyermekeknek- és egyben családjaiknak- hatékony támogatást nyújtsanak a kórral vívott küzdelem során. Mónika az, aki hatalmas munkával tán a legnagyobb sikertörtérténetet alkotta meg az Aranyanyu díjból. Az elismerés elég lendületet és támogatást adott neki, hogy a saját útját járja és létrehozza a Kórházsuli alapítványt, mellyel gyakorlatilag újraalkotta a kórházpedagógus hivatás rendszerét, filozófiáját. Önkénteseket képeznek, egyetemisták, középiskolások százaival dolgoznak együtt, tananyagot fejlesztenek, és számos Aranyanyuval hoztak létre együttműködést. Mónika igazi úttörő, életműve a kórházpedagógia meg-és elismertetése széles körben, a hivatás megújítása. A pandémia alatt az egészségügyi dolgozóknak nyújtottak hatékony támogatást, az ő gyermekeiket oktatták online, hogy ezzel is terheket vegyenek le a szülők válláról.

Mit csinálsz most? Változott-e az életed 2013 óta?

Óriásit változott az életem a díj óta. Bár az ÜGY megmaradt (kórházpedagógia), de egészen más keretek között – közalkalmazottból egy alapítvány vezetője lettem. Már nem közvetlenül a kórházi ágyak mellett segítem a gyerekeket, családokat, hanem egy rendszer megálmodásáért, működtetésért és fejlesztéséért vagyok felelős.

A jelenem kétszeresen is a díj hatása. Az egyik az önbizalom és megerősödés, amiből meríteni tudtam. A másik pedig a díj „mellékhatásaként” a régi kereteim beszűkülése, ami egy új pályára helyezett.

Az Aranyanyu közösségben csupa energikus, küzdő, erős nővel találkoztam. Példaképeket kaptam, bizonyítékot arra, érdemes a saját határinkon túllépni, érdemes akár konfrontálódni is, felvállalni egy bátrabb lépést. Az én nagyobb lépésem a KórházSuli, amely egy alapítvány, ami a kórházpedagógusi tőről indult. A tartósan beteg gyerekek oktatását segítem, csak már nem én magam csinálom, hanem a munkatársaim mellett középiskolás és egyetemista önkéntesek segítenek. A beteg gyerekek és az önkéntesek munkájának támogatására építettünk fel a KórházSuli professzionális rendszerét.

Mennyivel más ez, mint amit kórház pedagógusként csináltál konkrétan egy kórházi osztályon belül?

Egészen más. Évente több száz gyereknek több száz önkéntessel segítjük a betegsége alatti tanulását és iskolai visszailleszkedését. A program folyamatosan növekszik, és egyre szélesebb körben válik ismertté. A szektorban tevékenykedő nagy múltú civil szervezetekkel működünk együtt, ami a KórházSuli szakmai elismerésének az egyik jól látható jele.  Az alapítvány megalakulása előtt két évvel -2015-ben - kezdtük el a munkát két alapító társammal. Akkor még közalkalmazottként dolgoztam, s a mostani munka előkészítését, szervezését önkéntes időben csináltam. 2017-ben adtam fel a 30 éves közalkalmazotti munkaviszonyomat, és azóta az alapítvány keretein belül végzem a feladatomat. Gyönyörűen nő a programunk. A KórházSuli a híd szerepét tölti be a kórház és a suli között, betegség és egészség, a teljes élet között. De híd szerepünk van az egészségügy és az oktatás szereplői között is. A Bethesda Gyermekkórház a báziskórházunk, és 2020 szeptemberében Debrecenben megnyitottuk az első vidéki bázisunkat, ami óriási lépés az országos lefedettség szempontjából.

A napi segítő, oktatói munka után, melyet a kórházban fekvő gyerekekért végeztél, ez egy sokkal sokrétűbb, összetettebb feladat. Sokakra vagy hatással.

 A KórházSuli programunkban a gyógyuló gyerekek és az őket támogató önkéntesek is komoly személyiségfejlődésen mennek keresztül. A segítők a munkájuk során életre szóló tapasztalatokat szereznek. Olyan dolgokat tanulnak nálunk magukról és a világról, amikre az iskolapadban valószínűleg tudnának szert tenni. 

Ezen kívül a tartósan beteg gyerekek oktatási ellátásának a jogi szabályozásában is elindultak a változások. Egy olyan szakmai csoportban vagyok szervezőként és aktív tagként jelent, ahol azon dolgozunk, hogy ennek a területnek az ellátása biztos szakmai alapokra helyeződjön.

Közalkalmazott voltál 30 évig, amely azért egyfajta biztonságot is adott. Megérte a váltás?

Mindenképp. Ez a civil lét szárnyakat ad. Szabadon, kötöttségek nélkül, az emberi és szakmai szempontok figyelembevételével tudok döntéseket hozni és azokat megvalósítani.

Hogy emlékszel magára az a díjra, jelölésre, a gálára? Mit szólt a környezeted, a család?

Jelölni egy kolléganőm - Orosházi Katalin - jelölt, akire nagyon felnéztem. Ő nagyon meghatározó személyisége volt a magyarországi kórházpedagógiának. Neki a jelölésemmel bizonyára az is célja volt, hogy a kórházpedagógiára fordítsa a figyelmet. Olyan embert talált a személyemben, akiről gondolta, hogy képes élni a díj adta népszerűséggel, lehetőséggel és tovább vinni az ÜGYET. Ekkor én a Madarász utcai kórházban dolgoztam a gyermekonkológián. Nagyon szerettem ott dolgozni, olyan mentálhigiénés csapatmunka folyt, aminek országos híre volt.

Minek tekintetted a díjat?

2013-ig nem kaptam semmiféle szakmai elismerést.  Megerősített, hogy jó úton vagyok. A díjátadón ott voltak a szüleim, a férjem, gyerekeim. Ez teljessé tette az örömömet, hiszen ebben az ő elfogadásuk és támogató szeretetük is benne volt bőven.  A díjátadó egy gyönyörű családi ünnep volt, az hogy ők ott lehettek, nagyon emelte az esemény fényé. Akkor még nem éreztem, hogy ez több egy díjnál. Kaptam egy női közösséget, ami sokszorosát felülmúlva hozta meg gyümölcsét. Sok barátom, támogatóm, példaképem van köztük. Nem mellékes dolog, hogy a díjjal járól 200 e ft- lett az alapító tőkéje a KórházSuli Alapítványnak. Amikor átutalódott a számlámra, azt éreztem, hogy ezt a pénzt méltó módon kell felhasználni. Ez a legjobb hely volt.

Az aranyanyuk közössége mit jelent neked?

 A folyamatos találkozás óriási élmény volt, ahogyan jöttek az újak, izgalmas emberekkel bővült a közösségünk. Ez azóta már nincs így, ami hiányérzetet okoz. De akivel a szíved szorosabban összekötődött, az megmaradt. Erős kötelék alakult ki. Van egy szűkebb csoport, ők, akik itt vannak nekem, akikkel itt vagyunk egymásnak, s ez ki is fog tartani, mert teszünk érte.

Mi az, ami közös bennük?

Van egy ÜGYE mindenkinek, amiért képes áldozatokat is hozni. Az is közös bennünk, hogy legtöbbször van egy jól megtámasztó családi háttér, akik elviselik a szárnyalásainkat. Kiemelném még, hogy jó szakemberek az aranyanyuk, szakmájuk elismert képviselői, nem állnak meg, mindig következőt lépnek, tudnak álmodni és még tovább álmodni.

Milyen tulajdonság kell ahhoz a munkához, amit te végeztél s, amit végzel most? Mit adnál át az utódnak?

A megoldások keresése és megtalálása számomra nagyon fontos, nem szeretem a félmegoldásokat.  Nem szeretem veszni hagyni a helyzeteket, meg kell találni, honnan jön a fény. Mindig van egy remény, s annak mentén továbbmenni. Ezt kell tudni jól közvetíteni. De a legelső lépés a te hited, mert az teszi hitelessé mások számára. Amikor ott ül a szülő az utolsó napjait élő gyermeke mellett, az nagyon nehéz. Nincsenek ilyenkor megfelelő szavak, de azt, hogy van tovább, azt tudni kell közvetíteni.

A másik fontos dolog számomra a feltételek nélküli őszinte elfogadás, tisztellek és szeretlek olyannak, amilyen vagy. Nem kell hozzá másnak lennek. Ez ad szárnyakat az önkénteseinknek is: hiszünk bennük, abban, hogy a legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat. Ez aztán vissza is igazolódik.

Adott helyzetben fontos az elengedés képessége is, ami helyzetekre és személyekre egyaránt igaz.  Az élet mindig hoz az elengedett dolgok helyet valami jobban. 

Milyen támogatókat találtál az évek alatt a munkádhoz?

Többféle módon érkezik a támogatás hozzánk. Az önkéntes középiskolások és egyetemisták a tudásukkal támogatják a KórházSulit, ők segítik a gyógyuló gyerekeket. A legelső évben 20 segítő fiatallal indultunk, most tanévente 250-300 önkéntes alkotja a csapatunkat.

Ezen kívül fontosak a mentortanárok, akik őket- az önkéntes diákokat- támogatják. Időről időre megérkezik egy felnőtt mentor, aki engem mentorál abban, hogy egy közalkalmazotti jogviszonyban működő pedagógusból hogyan tudok egy cég vezetőjévé válni, hiszen akkor tudunk jól működni hosszú távon is, ha céges szemlélettel működünk.

Kiemelném a legközelebbi munkatársaimat, akik hisznek az ügyünkben, ők a teljes tudásukkal és szeretettükkel támogatnak engem.

Vannak olyan fiatal és felnőtt segítők, akik a rendszer fenntartásához járulnak hozzá, a hátteret adják, ők hordják a fát a tábortűz köré, hogy mindig legyen mit a tűzre tenni.

Civil szervezet vagyunk, a fennmaradásunkhoz cégek járulnak hozzá anyagi és pro bono szolgáltatásaikkal. A programunk főtámogatója a Telenor, és a Richter is kezdetektől támogatja a KórházSuli működését.  Ezen kívül folyamatosan keressük az új lehetőségeket, pályázatokat írunk, közösségi adománygyűjtéseket tartunk, 1 %-ért kampányolunk.

A ti munkátok, az önkéntes segítőké is főként online térben működött korábban is. Mégis volt-e, van-e olyan változás, amit Covid okozott?

Sokan kérdezték, hogy hogyan tudtunk átállni az online munkára. Noha mi korábban is tartottunk kapcsolatot beteg gyerekekkel online, de azért elég sok személyes együtt tanulás volt, s a képzéseink személyesen voltak. Ebben kellett változtatni. Azt látom, amiben én hittel bele tudok állni, abba a csapatom is beleáll feltételek nélkül. Furcsa, de nekünk a covid sok jót hozott. Mindannyian megtapasztaltuk, hogy milyen az, amikor az egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll a világunk. Hiszen egy beteg gyerekkel is ez történik. Ma már nem kell magyarázni ezt. Mindannyian megtapasztaltuk, azzal a könnyített helyzettel, hogy ez mindenkivel megtörtént most. Az oktatás is megnyílt egy kicsit az online világ felé. Persze van hova fejlődni, de ha mi megkeresünk egy tanárt ezután, hogy kapcsolja be az otthon gyógyuló tanítványát az órába, akkor talán nyitottabbak lesznek erre.

Az egészségügyi dolgozók is a saját gyerekükön megtapasztalták azt, hogy milyen iskolai jelenlét nélkül tanulni. A járvány első hullámában az egészségügyi dolgozó gyerekeinek is segítettünk önkénteseinkkel, ezzel közelebb kerültek a dolgozók is hozzánk.

Sok újítást hozott a működésünkbe a járvány, amik közül jó néhány dolgot beépítünk majd a normál működésünkbe is. A járvány alatt nyitottuk meg KórházSuli debreceni bázisunkat is, ahol egy régi önkéntesünk már végzett pedagógusként segíti a gyógyuló gyerekeket a Klinikán.

Bizakodó vagyok, csodálatosan bővül a programunk, egyre több önkéntes fiatalt és beteg gyereket tudunk elérni. Azt látjuk, hogy aki hozzánk csatlakozik, annak jövőt, célokat és egy megtartó közösséget tudunk adni.