Garai Erzsébet

Garai Erzsébet

Garai Erzsébet az FMC Dialízis Központ főápolója. Azokról gondoskodik, akik művese kezelésre szorulnak. Minden mozdulatából árad a munkája és a betegek iránt érzett szeretet. Gyerekkora óta készült hivatására, hosszú évek után is úgy gondolja, megtalálta a helyét a világban. Erzsébet élete minden területen kihívásokkal teli, egyedül nevelte fel tartósan beteg fiát, aki ma már egyetemre jár. Mivel neki otthon már kevesebb a feladata, gyakran vállal plusz munkát akár ünnepekkor is, hogy ezzel segítse kisgyermekes kollegái életét. Hogy honnan meríti Erzsébet töretlen lelkesedését és pozitív hozzáállását? Tagja a Jobb Veled a Világ Alapítvány kiskunfélegyházi Boldogságklubjának, ahol részt vesz minden olyan megmozdulásban, amivel másoknak, a városnak javára lehet és a jó cselekedeteket rendszeresen gyakorolhatja. A programból sok apróságot átültet a munkahelyére, a betegek már várják a tőle megszokott napi ölelést és a kiskártyákat pozitív üzenetekkel. A páciensek úgy érzik, egy kilátástalan, nehéz helyzetben a béke szigete számukra Erzsébet közelében lenni, könnyebben viselik a betegséggel járó megpróbáltatásokat. A Boldogságklub szlogenje Erzsébetre különösképpen igaz: jobb vele a világ!