Szabó Károlyné Ildikó

 Ildikó lakásotthont vezet Budapesten, ahol átmenetileg vagy teljes mértékben szüleik nélkül nevelkedő, többnyire bántalmazott, vagy elhanyagolt gyerekeket nevel. Jelenleg tízen növekednek a szárnyai alatt, kilenctől huszonéves korig. Szűkös anyagi lehetőségeik ellenére Ildikó nyaralást szervez, pingpongasztalt vásárol, próbál igazi otthont teremteni a minta nélkül, vagy negatív mintával ideérkezőknek, akik közül legtöbben életük végéig viselik a fizikai, lelki bántalmazások nyomait. Az otthonvezető célja, hogy a fiatalok olyan felnőttekké váljanak, akiknek értékrendje megfelel a társadalom elvárásainak, be tudnak illeszkedni, megtalálják hivatásukat. Bízik benne, hogy segítségével családot alapíthatnak, amelyről gondoskodni is tudnak anyagilag, érzelmileg egy új élet reményében. Jelölője, Gábor ezt tartja a legfontosabbnak: „Az én „anyukám” megértette velem az élet rejtelmeit, én meg tág szemekkel néztem és hallgattam, mint egy mesét. Tudom, nem fogja elengedni a kezemet akkor sem, amikor elhagyom a lakásotthont és a saját lábamra állok majd.”