100 éves a kismamákat és kisbabákat védő szolgálat

Az idén 100. születésnapját ünneplő Védőnői Szolgálat igazán büszke lehet „lányaira”. Ha nem saját szemünkkel olvasnánk, talán el sem hinnénk, amiket a jelölésekben írtok. Szívünk csücske egy hálás anyuka jelöltje: „Egyszer Karácsony estéjén lázasodott be újszülött kislányunk, teljes kétségbeesésemben a védőnőnket, Katikát hívtam fel. Utólag azt gondolom, nagyon jól tudta, hogy az ijedtségen túl nincs nagy baj, de hangomon érezte, hogy nem lesz könnyű megnyugtatni engem, a kezdő anyát. Felajánlotta, hogy átjön hozzánk, félóra múlva lázcsillapítóval és egy tálca sütivel állt az ajtónk előtt. Sokáig bűntudatom volt, hogy visszaéltem az ő emberfeletti lelkiismeretességével, de életem végéig hálás leszek, hogy átérezte, min megyek keresztül és a segítségemre sietett.”

Amikor egy anya az első kisbabáját várja, különösen sok kérdést fogalmaz meg magában. A XXI. században már szakkönyvek, fórumok, anyatársak és nem utolsó sorban a segítő szakmákban dolgozó szakemberek segítik eligazodni a kismamát az információtengerben. Az egyetlen segítő azonban, aki a várandósság első harmadától, a baba születésén át, egészen a kisgyerek iskolás koráig végigkíséri a családot, a védőnő.

A védőnői szolgálat Országos Stefánia Szövetség néven látta meg a napvilágot pontosan száz évvel ezelőtt, névadója és védnöke Lónyai Elemérné Stefánia hercegasszony. A szövetség elsődleges célkitűzése a csecsemőhalandóság visszaszorítása volt, melynek megvalósítását az anya- és csecsemővédelem biztosításában láttak alapítói. A védelem alapfeltételei között szerepelt, hogy a babájának é

letet adó anya nem kerülhet rosszabb gazdasági helyzetbe azért, mert gyereket nevel. A szövetség dolgozói különös hangsúly fordítottak a szoptatás segítésére, a szociális hátrányos helyzetű családok támogatására, és a babagondozással kapcsolatos hiedelmek és tévhitek eloszlatására.

1927-ben a Zöldkeresztes Egészségvédelem orvosai és védőnői a falun élő lakosság egészségügyi és szociális helyzetének, és a közegészségügy javításával egészítették ki a Stefánia Szövetség munkáját. A zöldkeresztes védőnők tevékenységi körében a szociális gondozás és otthonápolás is szerepelt, mely munkáért tanítónői fizetést kaptak.

Ebben az évben először a Debreceni Egyetemen indult kétéves képzési idővel ápoló- és védőnői tanfolyam, mely a háború után 1945-ben Budapesten indult újra. A védőnői képzést 1975-ben három évig tartó főiskolai szinte emelték, mellyel a védőnők több önálló feladat ellátására szerezek megfelelő ismereteket.

2014-ben a Hungarikum Bizottság többszintes eljárás során kiemelt nemzeti értékké minősítette, a Védőnői Szolgálat bekerült a Magyar Értéktárba.

Az egészségügyi szakdolgozó kategóriában érkezett jelölések is arról tanúskodnak, hogy a családok életében sokszor a védőnő segítsége a legmeghatározóbb. Ha te is szeretnéd megköszönni a védőnődnek, amit értetek tett, küldd el személyes történetedet a www.aranyanyu.hu oldalon!

forrás és képek:      http://www.kfki.hu/~bgergely/Vedonok_100/            www.mave.hu