Aranyanyu faktor

A forgatás első napjaiban azt fedeztük fel a stábbal, hogy vannak jól megfigyelhető közös tulajdonságai a Richter Aranyanyu Díj döntőseinek, pedig nem is rokonok, és teljesen más területen tevékenykednek. Később már tudatosan ezzel a szemmel néztük őket és kutattuk, mi jellemző általában azokra, akik Aranyanyuvá válnak környezetük szemében.

Megosztjuk veletek az öt legfontosabb Aranyanyu faktort

1.       Aranyanyu mindig rohan, úton van egyik helyről a másikra, természetesen telefonnal a fülén, notesszel a kezében. Reggel tervet készít, amihez próbálja tartani magát, de mindig közbeszól egy fontos páciens, kedves diák, akinek halaszthatatlan, Aranyanyu nélkül megválaszolhatatlan kérdése adódik.

2.       Aranyanyu – kapcsolódva az első ponthoz - többnyire nem ebédel, vagy éppen csak bekap valami harapnivalót. Persze tudja, hogy ez nem helyes, próbál is változtatni rajta, de mit lehet tenni, ha egyszer az ebédidő az egyetlen alkalmas félórája a napnak, hogy visszahívjon mindenkit, kikeresse a szaklapból azt a cikket, amit megígért valakinek, és beugorjon ahhoz a kedves kislányhoz a 203-as kórterembe.

3.       Aranyanyu szeme felcsillan és ragyog, ha kedvenc témájára, szakterületére terelődik a szó. Mindegy, hogy súlyos hátránnyal élő embertársaikról, latin szavakkal tűzdelt kutatási eredményekről, vagy a 19-es számú beteg lázlapjáról van szó, a külvilág megszűnik. Aranyanyu pedig csak mondja, mutogatja, magyarázza, hogy mindenki megértse, környezetét magával ragadó lelkesedéssel.

 

4.       Aranyanyunak minden bizonnyal több keze és szeme van, mint ágy átlagos földi halandónak. Radarként pásztázza a terepet és hiába veszi körül ötven ember, ő észreveszi, ha valaki fázik és ráterít egy kabátot , megszólítja azt, aki nem jut szóhoz, pedig szétfeszíti a mondanivaló, és másodpercnyi gondolkodás nélkül odaadja szendvicsét, ha úgy ítéli meg, másnak nagyobb szüksége van rá.

5.       Aranyanyu nem kimerül, hanem töltekezik az ügyéből, az emberekből. Családja támogató, pontosan tudják, hogy hagyni kell őt menni, tenni a dolgát és ebből mindig plusz energia termelődik, amiből nekik is jut bőven.