Díjátadó gála - belülről

Boldogsággal tölt el minket, amikor egy-egy díjazott megfogalmazza, milyen érzések kerítették hatalmába a díjátadó gálán, milyen Aranyanyunak lenni. Schuster Barbara élménybeszámolóját olvashatjátok.

"A díjra jelölésről már csak akkor értesültem, hivatalból, amikor döntőbe kerültem. Természetesen nagyon meglepődtem és meghatódtam. Egy olyan anyuka jelölt, Kocsisné Birkás Edit, akinek a lányát idén táboroztattuk, s akiről azt mondta az édesanyja, hogy egy másik gyermeket kapott vissza a tábor után. Ez a mondat önmagában ajándék.

Ha hozzáteszem, hogy Edit a saját lányával forgatott amatőr kisfilmje első helyezett lett az Egyenlő Bánásmód Hatóság pályázatán tavasszal, s a filmnek köszönhetően a korzettes gyermekek a jövőben talán nagyobb figyelmet kapnak, akkor az is egyértelmű, 

mennyi mindent köszönhetünk mi Editnek, s mennyire tiszteljük őt.

A díjátadó pedig – így két nap után –  is csak nagyon sok élmény, érzés, esemény egyvelege, amiből csak pár pillanatot tudok felidézni azt hiszem.

Az ünnepségre két olyan barátot (Csányi Gyöngyit és Bárdos Dórát) kértem fel kísérőnek, akiket - nem mellesleg – ügyünk legtöbbet nyújtó segítői között tartunk számon: a sok munka után jó néha az ilyesfajta örömben is osztozni, mint amit ez az este adott. Elkísért a gálára alapítványunk elnöke is, Németh Tamás, aki szinte soha nem áll reflektorfényben, de aki hihetetlen hátterét adja ügyünknek, és akitől személyesen az első perctől fogva akkora bizalmat és támogatást kapok a munkámban, aminek a fele is sok lenne.

Ettől a ponttól kezdve nehéz leírni, milyen is volt mindennek a részese lenni a helyszínen: mit jelent ott lenni egy díjátadón, amit Rácz Zsuzsa írónő hozott létre, s amelynek zsűrijében olyan kiválóságok ülnek, mint – többek között – dr. Gyarmati Andrea, Nagy Tímea, Kriston Andrea. 

És mit jelent olyan jelöltek között szerepelni, akik közül mindegyikük sokszorosan megérdemelné ezt a díjat is és még többet is?

Az ünnepség kezdetén konstatáltam, hogy a diabetológus doktornő mellett ülök, aki aztán nyert is, s akinek személyesen drukkoltam. Hogy miért? Mert van egy három és fél éves keresztlányom, akit két éve karácsonykor rohammentő vitt kórházba, és azóta ismerkedünk azzal a szóval és élettel, amit úgy hívnak: cukorbetegség. S amit megérteni – szintén – csak az tud igazán, aki érintett. Nagyon nagy szükségünk van olyan orvosokra és csapatokra, amit dr. H. Nagy Katalin képviselt.

A kategóriámban Oláh Évának szorítottam, aki szerencsére annyi szavazatot gyűjtött, mint a díj történetében még senki sem. Ennél nagyobb megerősítés talán nem kell arról: sokan vagyunk,akik hisszük, reméljük, hogy egyszer nem lesz rasszizmus és kirekesztés a világon. Éva ugyanis roma származású és ápolónőként dolgozik. S hiába tanult ember, becsületes és dolgos, mégis sok bántást kell elviselnie származása miatt. Reméljük ezek egy részét „jóváírta” a díjátadó estéje Éva életében.

Megismerhettünk még sok csodálatos embert, az ő történetük talán majd egyszer egy külön fejezetet érdemel. A fiatal bőrgyógyász doktornő például, aki saját koraszülött babája miatt kapcsolódott be az értük folytatott alapítványi munkába és küzdelembe. De díjat nyert egy nevelőotthonban, illetve egy sérült emberek számára létrehozott intézményben dolgozó elkötelezett pedagógus is… bárki azt gondolja, el lehet mesélni, hogy mit érez az ember egy jelnyelven „éneklő” kórus fellépése után?

 Ilyenkor csak a torok szorít kegyetlenül és mindenki vérmérsékletétől függően kezd sírni, zokogni vagy pityeregni.

Nehéz volt a dolga annak (nekem), akinek a kategóriája csak ezután következett és igyekezett – minden eshetőségre felkészülve – nem szétfolyt sminkkel színpadra menni…

Sokan tudják rólam, hogy néhány sportágnak és az olimpiának óriási szerelmese vagyok, így hát kimondhatatlan öröm volt látni – miután a szakmai díj győzteseként színpadra szólítottak -, hogy a díjat egy többszörös olimpiai bajnok, Nagy Tímea fogja átadni.

Az est valóban a nők helytállásáról szólt, de én elég renitens módon a köszönőbeszédemben a férfiakat emeltem ki:

"Ha azt mondjuk, egy sikeres férfi mögött áll egy nő, akkor ezúttal igaz, hogy egy szakmailag sikeres nő mögött férfi(ak) áll(nak) - köszönöm a feltétlen bizalmat és támogatást: dr. Jeszenszky Dezső, Marlok Ferenc, dr. Fazekas Béla, dr. Tunyogi-Csapó Miklós és dr. Szabó Miklós." Természetesen nem akartam „Oscar-díj típusú” beszédet mondani, így nagyon sok név kimaradt, illetve az igazi köszönet, amiért az önkénteseknek, szakembereknek, segítőknek és az összes érintett páciensnek vagyunk hálásak. Hiszen a mienk is csapatmunka, egy ember kevés lenne.

Ezután már csak fotózásból, interjúkból és meghívásokból álló kavalkádra emlékszem. Az egyik interjúban elhangzott a kérdés, mit jelent nekem ez a díj. Elsősorban azt a felfoghatatlan mennyiségű szeretetet, amit az elmúlt hetekben kaptam.

De a nagy ováció elcsitulása után ennél sokkal többet: figyelmet a gerincferdüléses gyermekeknek és felnőtteknek,akik a saját nagy harcukat vívják. Azt remélem, hogy a sajtószerepléseknek köszönhetően sokakhoz elérünk és előkerülnek az otthon a szekrény tetejére rakott korzettek, kiderül az érintettek számára, hogy súlyos esetben is van segítség, és kevésbé fognak az emberek megbámulni egy villamoson - ruha fölött viselt fűzőben - utazó kamaszt. 

Kívánok mindenkinek annyi örömet és szeretet, amit én kaptam a díj kapcsán és még egyszer köszönöm a támogatást, a lehetőséget, a gyerekeknek a szereplést a filmben és azt, hogy ennyien segítitek az ügyünket! 

Szeretettel, 

Schuster Barbara"