Hogy áll a szavazás az első félidőben?

Másfél hete tart a Richter Aranyanyu Díj szavazási időszaka. Rengetegen láttátok már a kisfilmeket, sokan szurkoltok a döntősöknek, mi pedig most megmutatjuk nektek, hogy áll a szavazás. Természetesen a döntősök kilétét titokban tartva készítettünk egy szemléletes összefoglalót a pillanatnyi helyzetről.

Az egészségügyi szakdolgozók között a jelenleg első helyen álló döntős magabiztosan vezet, ám két versenytársa is nyomában van. Hihetetlen fölénnyel rendelkezik valaki az orvosnők közül, arra biztatnánk benneteket, hogy segítsetek a többieknek felzárkózni. A pedagógus kategória döntősei a szavazás kezdete óta ezt a sorrendet követik, de úgy gondoljuk, nem megfordíthatatlan az állás. A legkiegyenlítettebb verseny a szociális területen dolgozók között zajlik, itt még bármi megtörténhet, ezért kérünk benneteket, szavazzatok, és buzdítsátok szavazásra ismerőseiteket, barátaitokat is! Még több, mint 2 hetek van, hogy megerősítsétek, vagy megfordítsátok a szavazás állását.

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra, hogy csak élő postafiókhoz tartozó e-mail címmel lehet szavazatot leadni, kategóriánként egy döntősre szavazhattok egy e-mail címmel. Ha nem találtok a postaládátokban megerősítő linket tartalmazó levelet, nézzétek meg a spam mappát is! Figyeljetek arra, hogy pontosan gépeljétek be az e-mail címet a szavazófelületen. Köszönjük szépen!