Indul a szavazás!

A Richter Aranyanyu Díj jelölési szakaszának lezárultáig közel négyszáz ajánlást olvastunk végig, a legjobbakat újra és újra, mielőtt kiválasztottuk azt a tizenöt Aranyanyu-jelöltet, akik a három kategória – pedagógus, egészségügyi szakdolgozó és orvosnő – döntősei lettek az idén.

A Richter Aranyanyu Díj jelölési szakaszának lezárultáig közel négyszáz ajánlást olvastunk végig, a legjobbakat újra és újra, mielőtt kiválasztottuk azt a tizenöt Aranyanyu-jelöltet, akik a három kategória – pedagógus, egészségügyi szakdolgozó és orvosnő – döntősei lettek az idén.

A pályázat döntőjébe került Aranyanyu-jelöltek november 9-én mutatkoznak be a Femina.hu weboldalon. A díjazottakról részben szakmai zsűri dönt, részben pedig a nagyközönség: november 9. és 20. között lehet szavazni az Aranyanyu-jelöltekre a Femina.hu oldalon.

A válogatásnál több szempont alapján mérlegeltünk. Számított, hogy a történet, amit a jelölő megírt és elküldött, megfelelt-e a pályázati feltételeknek. Figyelembe vettük a jelölt életpályáját, és igyekeztünk azt is felmérni, az illető mit tesz a környezetében élőkért.

Az Aranyanyu Díjak sorsa az elkövetkezendő, november 20-ig tartó, időszakban fog végleg eldőlni. A kategóriák legjobbjaiból a szakmai zsűri választja ki azt az egyet-egyet, aki az idén először kapja meg az elismerést jelentő kis szobrot és az ezzel járó 200.000 Ft pénzjutalmat. A válogatás eddig sem volt könnyű, hiszen szívünk szerint a jelöltek legtöbbje megérdemelné a díjat. Vajon hogyan lehet a kört tovább szűkíteni? Mégis mi alapján lehet a legjobbak közül is kiválasztani azt az egyet-egyet, aki az Aranyanyu Díjra érdemes? Erről kérdeztük a zsűritagokat.

Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző már a pályázat meghirdetésekor arról beszélt, biztos benne, hogy a zsűrinek nagyon nehéz dolga lesz. Valószínűleg korábbi tapasztalata is mondatta ezt vele, hiszen többször is volt már zsűritagja egy orvosokat érintő pályázatnak.

– Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akinek volt már negatív élménye az egészségügyben vagy egy pedagógussal kapcsolatban. Aki tapasztalt már hasonlót, az tudja, hogy mennyire sokat jelent, amikor olyan valakivel találkozunk, aki pozitívan áll hozzánk, aki szívvel-lélekkel teszi a dolgát, aki a korábbi rossz élményeket segít elhalványítani. A pályázatok mérlegelésekor nálam ez lesz az egyik szempont, ami alapján dönteni fogok – fogalmazott Nagy Tímea. – Ettől függetlenül pokoli nehéz lesz dönteni, de azt kívánom, sokszor kerüljek még ilyen nehéz döntési helyzetbe.

- Mivel gyermekorvos vagyok, biztos vagyok benne, hogy a szívemhez azok a történetek állnak majd a legközelebb, amik gyerekekkel kapcsolatosak – kezdte válaszát Gyarmati Andrea, olimpiai érmes úszó. – Azokat a jelölteket fogom választani, akikkel kapcsolatban a leginkább azt érzem majd, hogy velük szívesen találkoznék. Nehéz lesz a döntés, de biztosan lesz olyan történet, ami valamiért közelebb áll majd a szívemhez.

- Semmiképpen nem szeretném, hogy az, akit nem választunk meg Aranyanyunak, azt gondolná, hogy nem elég jó – hangsúlyozta Kriston Andrea, egészségtanár, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója. – A szakmai szempontok mellett a döntésünk meghozatalában szubjektív szempontok is szerepet fognak játszani. Biztosan lesz majd olyan személy, olyan történet, ami valamiért közelebb áll hozzánk, mint a többi. Egy valamiben azonban biztos vagyok. Mivel a pedagógus szakmában sosem az a tudás a legfontosabb, amit az agyba beültetünk, hanem az a változás, amit a szívben létrehozunk, ebben a kategóriában én biztosan ezt fogom díjazni.

A Richter Aranyanyu Díj sorsáról mindhárom kategóriában nemcsak a szakmai zsűri, hanem a nagyközönség is dönthet. Látogass el november 9. és 20. között a Femina.hu weboldalra és add le a voksodat. Rajtad is múlik, kik kapják idén a Richter Aranyanyu Díjat!