Szabolcs Judit

Szabolcs Judit

Gyerekkora óta gyógytornásznak készült. Amikor megérkezik hozzá egy kisgyerek, úgy tekint rá, mintha először látná, és azokat, akik először járnak nála, úgy szeretni, mintha mindig is ismerte volna. Többféle módszert tanulmányozott, több országban tanult, ezeket mind beépítette módszerébe. Egy olyan lány jelölte, aki nagyon súlyos rendellenességekkel született, reménytelen volt, hogy valaha is megtanul járni. Szülei bent hagyták a kórházban, Judit pedig bement a kicsihez miután hallott róla. Szinte azonnal megszerette, és minden nap bejárt tornáztatni. Sőt, nevelőszülőket is Ő keresett a lánynak, és a kórházban megkezdett terápiát is folytatta. Ennek lassan 19 éve, és a lány, akiről születésekor azt mondták, hogy nem fog tudni járni mára a magyar paralimpiai csapat úszója, hetvenszeres magyar bajnok, számos nemzetközi és világverseny dobogósa, idén pedig világcsúcsot úszott.