Bicskedély legjobb arcai, avagy kéne valami jót csinálni, közösen!

Mondta, hogy nyugodtan hívhatjuk egész nyáron, hisz náluk mindenkinek vakációja van, mivel a családban minden felnőtt tanár és minden gyerek diák. De a szünet neki nem jelent láblógatást. Telefonbeszélgetésünk idején már túl voltak a 3000 főt megmozgató sikeres Bicskedélyen, és már éppen Mennydörgőt, a 15 ezer PET palackból épített sárkányt próbálta diákjaival életre kelteni. De megnyugtatott, hogy most már meglesznek vele időben, mert ha ő valamit a fejébe vesz és megígéri, akkor az úgy is lesz, ezt megszokták már körülötte. Szavai hitelét a városban csak tovább erősítette a tavaly novemberben kapott Aranyanyu Díj is.

Mondta, hogy  nyugodtan hívhatjuk egész nyáron, hisz náluk mindenkinek vakációja van, mivel a családban minden felnőtt tanár és minden gyerek diák. De a szünet neki nem jelent láblógatást. Telefonbeszélgetésünk idején már túl voltak a 3000 főt megmozgató sikeres Bicskedélyen, és már éppen Mennydörgőt, a 15 ezer PET palackból épített sárkányt próbálta diákjaival  életre kelteni. De megnyugtatott, hogy most már meglesznek vele időben, mert ha ő valamit a fejébe vesz és megígéri, akkor az úgy is lesz, ezt megszokták már körülötte. Szavai hitelét a városban csak tovább erősítette a tavaly novemberben kapott Aranyanyu Díj is.

Vigyikánné Horák Andrea történelem és földrajz szakos tanár a bicskei Vajda János Gimnáziumban és Szakközépiskolában. Otthon három gyermeket nevelnek. A történet, amellyel anno őt jelölte a díjra egyik tanítványa, arról szólt, hogy a tanárnő jótékonysági rendezvényt szervezett korábbi diákjának, amikor megtudta, hogy a kosárlabdázó Ákos lábát térdtől amputálni kellett. Az Önzetlenség Napján az egész város összefogott, hogy összegyűjtsék a protézishez szükséges pénzt.

A  gálát követő egyik média meghívás alkalmával, spontán született az ötlet közte és Aranyanyu társa, a közönségdíjas Dr. Kenessey Andrea között.  A doktornő jelenleg a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház kardiológiai osztályán dolgozik. Három éve, karácsonykor kapta meg a diagnózist, hogy rosszindulatú melldaganata van. A műtét óta, kórházi munkája mellett, önkéntesként számos fórumon hívja fel a nők figyelmét az önvizsgálat fontosságára, előadásokat tart, szűrőprogramokon vállal szerepet.

És innen már ment minden magától, a két Andrea, Aranyanyu-üzemmódba kapcsolva, szinte azonnal és gördülékenyen találta ki, hogy miként tudnának úgy együttműködni, hogy mindenki nyerjen rajta. Az alapot az adta, hogy a tanárnő akkoriban már tervezte a bicskei iskola 60. születésnapjához méltó, egész napos rendezvényt a helyi  Batthyány-kastélyba,  ahova a fél várost meg akarták hívni. És Andreáék,  ahogy ott  osztottak-szoroztak, rájöttek, hogy ha erre az egész napos családi programra az érintett 300 diák elhívja az ő 300 édesanyját, továbbá potenciálisan a 600 nagymamáját, akkor nagyon sok nő lesz jelen az eseményen. Ergo, miért ne használnák ki ezt az alkalmat arra is, hogy megszólítsák a nőket? Igazi szemléletváltásként élték meg, hogy most nem az egészség vagy betegség volt a középpontba helyezve, mint a szűrőprogramos egészségnapokon, ahova a motiváltabbak jutnak el. Vigyikánné fiatal diáklányainak fantáziáját éppen az mozgatta meg, hogy a Bicskedély zenés-táncos kerete nem lehetett senki számára riasztó vagy aggodalomra okot adó. Nem kellett mást tenni, mint ízlésesen megteremteni a lehetőséget arra, hogy szó essék a szűrések fontosságáról, és hogy a nők kellemes környezetben, jó hangulatban beszélgessenek erről az egyébként sokszor szorongást, félelmet keltő témáról. A Bicskedélyre rózsaszínbe öltözött önkéntes diáklányok segítségével, a meghívott Kenessey doktornő közel 100 veszélyeztetett korú nőnek tudta, orvosként és egyben érintettként is átadni az önvizsgálat fontosságának üzenetét. Dr. Kenessey Andrea doktornőt, mióta Aranyanyu lett, jóval többen ismerik, s bár ez a szerény tekintetű doktornő nem tűnik olyannak, mint aki lubickol a népszerűségben, igyekszik az ismertséget hasznos célra, a  nők tájékoztatásának missziójára fordítani.

Ahogyan a különdíjas pedagógus, Andrea is, aki saját bevallása szerint azért foglalkozik gőzerővel annyi minden mással is az iskolai kötelezettségei mellett, hogy kevesebb ideje és ereje maradjon a saját és környezetében élő tanárok társadalmi és egzisztenciális megbecsülésén szorongania. Hisz benne, hogy nem szabad leállnia, és átadnia magát a pesszimizmusnak, s hogy tanárként ezt nem teheti meg az őt mintaként  tisztelő diákjaival sem.

Búcsúzóul megkérdeztük tőle, mennek -e nyaralni. Azt felelte, naná, a díj mellé járó két személyre szóló heti pihenést már átkérették egy 3 napos, de 5 fős családi nyaralásra. Egyelőre azonban nem adott még magának szabadságot, mert hogy kiderült, megint izgalmas híre van: a Sziget Fesztiválköztársaság installációi közé beválogatták a diákjaival  együtt, PET palackból készített, a Batthyány-kastély parkjában, Bicske meghatározó építészeti örökségének környezetében meg is tekinthető Mennydörgő nevű sárkányát, a Bicskedély legjobb arcát.

Hát, lehet hogy a fesztiválon a sárkány lett Bicske legjobb arca, de mi azért egy másikra szavazunk...