Ezt a hivatást csak teljes szívvel lehet csinálni

Hutvágnerné Róth Éva, a dunaújvárosi gimnázium magyar-történelem szakos tanára, már 30 éve van a pályán. Tanítványai szerint akkora tudással rendelkezik, hogy bármit kérdeznek tőle, mindenre tudja a választ, ám csak azt kéri vissza diákjaitól, amit megtanít nekik. Nagyon közel tud kerülni hozzájuk, ha valakiben felfedez valamit, addig nem nyugszik, míg ki nem hozza belőle a legtöbbet, míg nem látja őt kiteljesedni. Ehhez egyik jó eszköz számára a színjátszó kör is, ahol diákjai teljesen felszabadulhatnak, megnyílhatnak, a tanárnő egy olyan világot nyit meg előttük, amit máshol nem tapasztaltak még meg.

Honnan jött a színjátszó kör ötlete?

Mikor középiskolás voltam, akkor én is jártam színjátszó körbe. Aztán mikor elkezdtem Pápán tanítani, ott ennek nagy hagyományai voltak. Sokat tanultam a régi kollegáktól és több iskolát is elvégeztem ezzel kapcsolatban. A hosszú évek munkája mára már beérett és megy magától minden.

Tudja, hogy a színjátszó kör mit jelent a diákoknak?

Azt látom, hogy megnyílnak, szeretnek ide járni. A mai gyerekek egy részére igaz, hogy nem szeretnek olvasni, kicsi a szókincsük, sokszor nehezen fejezik ki magukat.  A színjátszás ebben is segít. Volt egy kislány, aki úgy jött, hogy nem nagyon tudott beszélni, megszólalni, de itt egészen kinyílt. Szeretnek ide járni a diákok, sokan jönnek maguktól, de én is szoktam figyelni a folyosón, hogy kinek jobb a hangja, kinek lehet tehetsége ehhez. Van, aki úgy jön, hogy ezt szeretné csinálni, de van, akiről itt derül ki, hogy van hozzá tehetsége.

A diákjai azt mondják Ön nem csak egy egyszerű tanár, hanem olyan mintha a második anyukájuk lenne, azért is jelölték a díjra. Mit gondol erről?

Ez egy hivatás, ami nem ér véget az órákkal, és az órák egy része sem tanítás, hanem inkább nevelés. Van, hogy sokszor az egész délutánt a diákokkal töltöm, sokat vagyunk együtt. Versenyekre készítem fel őket, versmondó versenyekre járunk, fesztiválokon veszünk részt. Előfordul, hogy teljes napokat töltünk együtt, így természetes, hogy közel kerülünk egymáshoz. Sokat beszélgetünk, sok dolgot megosztanak velem, de én nem kérdezem őket, ha meg akarnak valamit beszélni, akkor ott vagyok, aki úgy gondolja, az megtalál. Mindig van valami megoldásra váró dolog, vagy nézzek meg valamit, csináljak meg valamit, néha fárasztó, de éppen ezért jó is.

Milyen visszajelzéseket kap? Tartja a kapcsolatot a volt diákjaival?

Visszajárnak a diákjaim és egymást is segítik. Tudunk egymásról az iskola befejezése után is. Bejönnek hozzám, ha erre járnak. Akik egyetemre kerültek szívesen  fogadják a frissen érkezőket, vagyis a közösség a gimnáziumi évek után is fennmarad.

Hutvágnerné a középiskola végén döntött úgy, hogy történelem-magyar szakos tanár lesz, bár a kémiát és matematikát szerette. Diákjainak is azt mondja, tanuljanak sokat, és sokfélét, hogy aztán ha eljön az ideje, könnyebben tudjanak választani. A tanárnőről áradoznak a tanítványai, tanárként és emberként is felnéznek rá, tisztelik őt. Diákja szerint ő nemcsak egy jó tanár, ennél sokkal több. Egy második anyuka is sokszor. Megérti őket, odafigyel a problémáikra, őszinte hozzájuk és képes inspirálni őket. Sokan a szabadidejük nagy részét vele töltik. Sokszor éjszaka is segíti diákjait, ha versenyre készülnek, interneten tartja velük a kapcsolatot, és mindent megtesz, hogy sikerre vigye őket. "Ezt a hivatást csak teljes szívvel lehet csinálni, mert csak így van értelme. Minden diákot szeretni kell."– vallja a tanárnő, aki valóban azt csinálja, amit igazán szeret, s ahogy mondja, az eredményeket is ennek köszönheti.